KE
KE, gyökelem. Ha azon szókat, melyek innen származnak, rokon fogalmak szerént osztályozzuk, a ke gyöknek általában hajló (be-, el-, meghajló) jelentését, különösebben pedig egy részről a közelséget és élénkséget jelentő magas e hangzónak, más részről a következő gyökbetüknek (cz, cs, s, b, l, s, v stb.) figyelembe vételével is következő jelentéseit vonhatjuk el. 1) Belhajlamot, hajlandóságot, kedélyi vonzalmat, kedves érzést, általán bizonyos tárgy iránti érzelmet jelent a kecs, kecseg, kecsegtet, ked, kedv, kegy, kegyelm, kell, kellem, kevély, kecs (kics), kéj, kény, kér, kéncs (kencs, kincs), kéván (kiván), kész, készség szókban és származékaikban. 2) Élénk vagy könnyed mozgást ezekben: kecze, keczél, keczebeczél, keczke (kecske), keczmereg, kel, kelevész, kepiczkel; lassúbat (hosszú é-vel) ezekben: késér, késik, kés. Ide tartozik az éles hangu kégyó (kígyó) s a megfordított gyék (gyík). 3) Kicsit, tehát szintén könnyen mozgót vagy mozgathatót. Innen értelmezendők a kecs (kics), kecsély (csekély), keves, maga a kicsinyező ke, továbbá az éles hangzatu kis, kicsi, kicsin. Mint mozgást jelentők rokonok vele kísik (remeg), kise v. kisafa, kisálkodik is. 4) Valami öblöset, kereket, forgót, bonyolodót, mint: kebel, keczele (köczöle), kelekóla, kelencze, kelentyű, kelevet, kelepcze, kever. Ez értelemben megegyezik a görbe hajlást jelentő vastaghangu ka gyökelemmel is. Ide tartoznak a görbe vagy kerek mozgást jelentő ker törzsökü szók, mint: kerül, kerít, keres, kerget, kerdűl stb. – Végül hangutánzó a keh, kehes, kehécsel, kelepel, kety, ketytyen, ketyeg szókban.
Ezekről és a többi ke gyökű szókról l. az illető czikkeket.
