SAJTÁR
SAJTÁR, fn. tt. sajtár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szük ért. fa-edény, melybe fejnek, vagy melyben tejet tartanak; Mátyusföldön: zsétár, túl a Dunán több vidéken: zséter v. zsétér, Abaújban, Zemplénben, Szatmárban: zsájtár, zsojtár; Balatonmelléken: zséfő, Gömörben: zsotár, zsejtár. 2) Az előbbinél nagyobb kerekalakú, és kétfülű faedény, különféle használatra, máskép: dézsa, vagy sáf. Itató sajtár. Fejős sajtár. Kármentő sajtár, melyet borlehuzáskor a csap alá tesznek. Moslékos sajtár. Mosdó sajtár. Páru- v. szapusajtár, melyben a lúgozottruhát párolják. Vízhordó sajtár. Sajtárvízzel leönteni valamit. Sajtárban hordani a bort. Ez a bortól undoroszik, az mint szapusajtár, iszik. (Horvát E.).
E szónak különböző módosítása azt bizonyítja, hogy a népies nyelvszokás annak eredeti alakját megtartani elhanyagolta, s úgy bánt vele, mint puszta hanggal. Csagataj nyelven Vámbéry Á. szerént szaj am. tej, szaj-mak am. tejet fejni, szajjág am. vaj (tejzsír) stb.; tehát száj-tár am. tej-tartó, úgyhogy zsétár v. zséter alak már közelebb áll a tej-tár öszvetételhez; végre a balatonmelléki zséfő, elemezve talán tej-fejő, t. i. azon edény, melybe tejet fejnek. Néhutt mély hangon: sáfó, mely inkább a sáf szóból ered. Dankovszky szerént a szláv nyelvekben séhtár, sochtár, sechtár, Jancsovicsnál: zsoktár.
