ZÚDÚL
ZÚDÚL, ZUDUL, (zú-d-úl v. zú-g-úl) önh. m. zúdúl-t. 1) Zúgva előre nyomulni kezd. Szabó D. szerént nagy hanggal, zúgással indíttatni, ~jőni, ~esni, ~omolni. Zúdúl az árviz, midőn gátot szakaszt vagy a zsilipet, zúgót fölnyitják. Zúdúl a szél, a förgeteg. Zúdúl megzúdúl a vihartól a tenger, a széltől, az erdő. „Nagy zúdúlva ledőlt a torony.“ „Megzúdúlt a ház, erdő a nagy kiáltástól.“ (Szabó D.). Még, más igekötőkkel: bezúdúl, fölzúdúl, kizúdúl, öszvezúdúl, átzúdúl. 2) Bizonyos lázangó, boszús, haragos népsokaság zúgó hangra fakad, s fölindúl, megindúl, neki rohan valaminek. „Kizúdúlt a nép az utczára.“ (Szabó D.)
