ZSĚNGE
ZSĚNGE, (zsěn-g-e v. zsěn-ěg-e) mn. és fn. tt. zsěngět. 1) Eleve érő, ami épen érésben van; fris, gyönge, új, fiatal hajtásu, sarjadzásu, virulásu. Tavaszi zsenge fű, sarj, növény. Zsenge gabonaszemek, gyümölcsök. Átv. zsenge ifjuság, zsenge kor. 2) A folyó évszakban első érésü gyümölcs, vagy más termény. A cseresnye zsengéje nem oly jó, mint utóbbi érése. Gabona zsengéje. Szőlő zsengéje. Szabó Dáividnál eléjönnek: „A munkának zsengéje. Még most van zsengéjében: kezdetén. Mindjárt zsengéjében kiveszett.“
„Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli
Nektárját ajakam: még alig illetem
Egykét zsenge virágait.“
Nektárját ajakam: még alig illetem
Egykét zsenge virágait.“
| Berzsenyi. |
Azon mellék- és főnevek osztályába tartozik, melyek g képzőjü gyakorlatos igékből származnak, s illetőleg azok részesülőjínek módosúlatai, milyenek perg, pergő, perge; sürg, sürgő, sürge; ferg, fergő, ferge (ferde) peng, pengő, penge; zeng, zengő, zenge; czineg, czinegő, czinege stb. és igy, zseng, zsengő, zsenge; továbbá, valamint amazok némelyikéből lett a g-nek d-re változtával perdűl, perdít; ferdűl, ferdít; pendül, pendít; zendül, zendít: hasonlóan a zseng-ből lett zsendül, zsendít.
Mennyiben a zsenge a maga nemében valami újat fiatalt jelent, rokon vele a magyarban gyenge v. gyönge. L. GYÖNGE és V. ö. GYÖN elvont gyök.
