embervásár, emberpiac, munkáspiac, koplaló, köpködő: 1. nyílt téren gyülekező, munkára váró embertömeg. – 2. a gyülekezőhely maga. Az embervásár a mezőgazdasági bérmunkások időszakos (karácsony, újév, stb.) szegődtetésének hagyományos formáiból nőtt ki, amikor helyi szokások szerinti meghatározott napokon a munkáltatók (rendszerint a gazdák) és a munkavállalók (cselédek, napszámosok stb.) egy kocsmában találkoztak és egyezkedtek. A nyílt téri embervásárra már a 18. sz. végétől vannak adataink, de igazi elterjedése a kapitalizmus korára esik, és vele együtt múlt is el. A részleges munkanélküli tömeg növekedésével szaporodtak el az embervásárok, telítettségük kitűnő fokmérője volt a pillanatnyi foglalkoztatottságnak. Fellendülő időszakokban az embervásároknak az idénymunkákhoz igazodó rendjük alakult ki, pl. télen, vízkereszt körül a cselédek, tavasszal-ősszel a napszámosok, nyáron pedig az arató-cséplő munkások keresték fel elsősorban, s ugyanilyen ütemben és sorrendben ürült is ki a munkák kezdésének idejére. Munka nélküli időszakokban zsúfolásig megtelt emberekkel, sok gondot okozva a hatóságoknak és másoknak is. Nagy körzeti embervásárok is kialakultak, ilyen volt többek között a fővárosi Teleki tér is az 1930-as válságévben, ahova szinte az egész országból özönlöttek a vándormunkások. A válság mélypontján elég volt egy-egy szikra, hogy tüntetés vagy más megmozdulás robbanjon ki, ilyen volt pl. 1894-ben a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János vezette tüntetés és az 1931-es nagy csongrádi és szentesi kubikosmegmozdulás. Az uralkodó osztály tagjai a munkára várakozó, elkeseredett embereket pl. piaci legyeknek csúfolták, mindent megtettek mozgalmaik leszerelésére, kevesebbet foglalkoztatásukra. Az embervásáron a helyben vagy kisebb létszámban elszegődő munkásokkal főként a munkaadók, nagyobb tömeg és távolság esetén viszont megbízottaik, az ún. →emberkereskedők tárgyaltak. Az emberi munka a kereslet-kínálat szerinti áruvá vált: mindjobban megszűntek a közvetlen, emberi kapcsolatok, és kereslet idején a munkások, kínálat esetén pedig a munkaadók tartották az ajánlatokat. (→ még: alvállalkozó, →vándormunkás) – Irod. Kiss Lajos: A szegény ember élete (Bp., 1939); Kamjén István: Emberpiac (Bp., 1951); Katona Imre: Vándormunkások toborzása a kapitalista Magyarországon (Ethn., 1958).
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.