homoki bor
homoki bor: a hegyi bor ellentétpárjaként használatos elnevezés. Napjainkban helytelenül szokás azonosítani az alföldi bor fogalmával. Az Alföld különböző területein a 11. sz.-tól vannak adatok szőlőművelésre, s a 16. sz.-tól már igen jelentős alföldi bortermő helyeket tartanak számon (pl. Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös stb.). E szőlők azonban általában kötött mezőségi talajokon, kisebb részben folyók árterében helyezkedtek el a Duna és a Tisza mentén. Ennek megfelelően korábban a kerti borok, síkvidéki vagy síkföldi borok elnevezést használták. A homoki bor kifejezés közkeletű elterjedése az utóbbi 150 évben kifejlődött homoki kultúra következménye. A homoki szőlőtelepítések első nagy hulláma a 18–19. sz. fordulóján indult el Kecskemét környékén a veszedelmesen terjeszkedő futóhomok megkötésére és hasznosítására. A második hullámot a → filoxéravész okozta, ami végérvényesen átterelte az alföldi szőlőket az immunis homoktalajokra. A homoki bor általában pejoratív értelmű megnevezés, ami azon a köztudatban élő tévhiten alapult, hogy jó (erős, tüzes, zamatos) bor csak hegyi talajon teremhet. Ehhez hozzájárult az is, hogy eltekintve a korszerű homoki kultúra kialakításában (nemesítés, fajtaválasztás, racionális művelési technika stb.) élenjáró → Háromváros paraszti szőlőgazdaságaitól, az Alföld nagy részén a helytelen fajtaválasztás, hanyag művelés és borkezelés, rossz tárolás (boroskamra) miatt a filoxéravész előtt könnyen romlók, gyenge minőségűek voltak a homoki borok. A racionális művelés és a korszerű borkezelés meghonosodása, részben pedig bizonyos ízlésváltozás következtében (egyre kedveltebbek a könnyű asztali borok) a kifejezés rosszalló értelme eltűnőben van. (→ még: kertszőlő, → történeti borvidék) – Irod. Bende László: A kecskeméti szőlő- és gyümölcstermelés története (Kecskemét, 1929); Szabó Kálmán: Kecskemét szőlő- és gyümölcstermelésének múltja (Kecskemét, 1934); Patay Árpád: Az alföldi borvidék vázlatos története (Bp., 1960),
Égető Melinda
