kenyér panasza, a
kenyér panasza, a: → legendamese, változataiban → eredetmagyarázó monda. A búza panaszra megy Jézushoz: eltemetik, boronával össze-vissza szurkálják, ha megnő kaszával levagdossák, lovak lábai alá szórják, azok rátaposnak, malomban éles kövekkel összezúzatják, majd a gazdasszony kezei közé kerül, aki ökleivel lökdösi, dagasztja, vizet öntöget rá, forró kemencébe teszi, pirosra süti. Éles késsel felaprózzák, s az emberek éhes gyomrukba tömik. Jézus a felsorolt kínok mindegyikénél így szól: Szaporodj! Mire a búza elkeseredve hozzáfűzi: Gyakran még egyszer megpirítanak! Jézus megszánja s így szól: Akkor foggy! Ezért húzódik össze a kenyér pirítás alkalmával, s ezért nem pirítják sok helyen a kenyeret. A kenyér panaszának motívuma igen gyakran fordul elő más mesetípusokban, pl. az ördög és a kenyér (AaTh 1199 A, BN 346) és a → vasfejű farkas. Az ördög el akarja vinni a szegény embert vagy gyermekét. Az ember ezt előre tudja és egy cipót tesz ki az asztalra, hogy helyette az feleljen az ördögnek. A cipó azt mondja az ördögnek, hogy gazdáját csak akkor viheti el, ha mindazt kiállja, amit ő. Felsorolja szenvedéseit, mire az ördög rémülten távozik. Rokon ötleten alapszik a DK-Dunántúlon lakodalmi pohárköszöntőként vagy találós kérdésként ismert vers, amelyben a bort vádolják, amiért az ivó embert árokba taszítja, tönkreteszi stb., de most elnyeri méltó büntetését: megisszák. A bor meghatározása: „Bor ennek a neve. Ez annak a girbe-görbe szőlőtőkének a leve. Kaszakéssel kanyargatott, Kapafokkal kocogtatott, Tölfába tétetett, Abronccsa körül vétetett. Somfán csepegtetett...” A bor megvádolása és megbüntetése középkori szokás emlékét őrzi: a keresztény egyház ugyanis akkor az ártalmas férgek ellen indított pöröket, s ítéletet is hoztak ellenük. – Irod. Kálmány Lajos: Világunk alakulásai nyelvhagyományainkban (Szeged, 1893); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (I–III., Pécs, 1940).
Nagy Ilona
