Ajtony
Ajtony (Achtum, Ochtnm), szt. István korában a Maros alsó folyásánál lakó nemzetség feje volt, kinek roppant számú lovai és barmai legeltek a dús mezőkön: Fegyvereseinek és polgárainak számát 999. után a szt. István elől menekülő megalázott fölkelők is növelték. Ebben bízva, 1014-ben letartóztatta a királynak a Maroson sót szállító hajóit s 1019-ben, midőn a «bolgárölő» II. Vazul egészen a Dunáig terjesztette ki Görögország határait, görög főhatóság alá adta magát s befogadta a görög-keleti hitterjesztőket. Szent István csak 1028-ban, akkor lépett föl ellene, mikor a görög uralkodó család kihaltával Ajtony alig számíthatott külföldi segítségre. Csanadot, Ajtony egykori fővezérét küldte ellene. Csanád Rév-Kanizsánál kelt át a Tiszán s a Harangod (Aranka) vizénél a nagyőszi sikon egy két napig tartó csatában megverte Ajtonyt s fejét sajátkezűleg vágta le. Az esemény emlékére a síkon emelkedő Oroszlános-halmon egyházat építtetett Csanád, kit a király a róla nevezett vármegye ispánjává tett. De Ajtony nemzetségét nem semmisítette meg, sőt meghagyta birtokainak nagy részét is. Az Ajtony nemzetségről utoljára 1352-ben emlékeznek az oklevelek, magának Ajtonynak emlékét pedig még 1329-ben is megőrizte Arad és Csanád határán az Ajtonymonostora helynév. V. ö. Karácsonyi, Szent Gellért, 82-101; Turul, 1891, 94-96; Ortvay, Az Ajtony- és Csanád-nemzetségek birtokviszonyai. L. Századok, 1891, 263-278.
