Besenyők
Besenyők (okleveleinkben: Bissani; a görög iróknál: pacinakiták) a XI. századtól a XII. századig szerepelnek a Fekete-tenger mellékének és hazánknak történetében. A legrégibb tudósításokat arab (Ibn Dasztat, Mas'udi, Edrisi stb.) és görög irók (Constantinus Porph.) közlik róluk. Eleinte a Volga és Ural folyók közt laktak a Kaspi-tó felett elterülő pusztákon. Innen a kunoktól kiüzetvén, a magyarokra ütöttek, kiverték őket Lebediából s ettől fogva egyre nyomukban voltak a nyugat felé huzódó magyaroknak. A honfoglalás után a K-i Kárpátok aljában a mai Moldva területét szállották meg s innen intézték részint ellenséges becsapásaikat, részint békés lótelepedéseiket hazánk területére. Régi följegyzéseinkben szó van róla, hogy Zsolt idejében a Fertő vidékén, Taksony alatt a Tisza közelében Thonuzoba nevü főnökükkel együtt kaptak földet; Szt. István is fogadott be besenyő telepeseket s igy tartott ez Szt. László koráig, amikor hazájukban a kunok kerekedtek felül s a besenyők ezek közé olvadtak. Nagyobb besenyő-telepek voltak Moson, Sopron, Győr, Fehérvár és Csanád vármegyékben; kisebbek Arad, Bács-Bodrog, Baranya, Bars, Bihar Borsod, Heves, Komárom, Nyitra, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Pozsony, Somogy, Szabolcs, Temes, Tolna, Torontál és Zala vármegyékben, sőt Erdélyben és Szlavóniában is. Hazánkban ma is számos Besenyő, Besnyő, Besenovo helynév fordul elő. A besenyő-telepeknek még a XIII. században is külön ispánjaik és biráik voltak s főbirájuk maga a nádor volt. Kiváltságaikról az árpási besenyők részére 1222-ben adott szabadalomlevél tájékoztat. Nemzetiségökről a tudósok nincsenek egy véleményen. Vámbéry szerint törökségükhez szó sem fér, még pedig szerinte «nem a keleti törökséghez tartoztak, hanem ama nyugati török népekhez, akik a XI-XII. században a kunok neve alatt szerepeltek s két századdal utóbb mint nogai-ak, kazán-ok és turkomán-ok a Kaspi-tótól a Krim félszigetig laktak. A kún és besenyő, úz és palóc elnevezések csupán a családi, ági és nemzetségi viszonyt jelző különféle elnevezései egy ugyanazon népnek». Roessler tagadja a besenyők és kunok ilyen azonosságát. Hunfalvy pedig határozottan azt mondja: «Amennyi szikra felcsillámlik a besenyők nyelvéből, mind azt mutatja, hogy az igenis ugor, tehát rokon volt a magyarhoz; a kun nép ellenben török». V. ö. Jerney János, Keleti utazása I. 227-70; Vámbéry, Magyarok eredete 96-1 8; Hunfalvy Pál, Magyarország Ethnografiája 353-360, 402-405; Roessler Kolozs, Rumänische Studien, Leipzig 1871.
