Emes

Full text search

Emes (Emesu). Anonymus szerint (cap. 3.) a Dentumogerbeli Eunedubelian (l. o.) a vezér leány 819-től fogva Vgek felesége és Álmos vezér anyja. Mondáinknak az a másik gyüjteménye, mely a Márk-féle krónikában maradt fenn, E. nevét ugyan nem ismeri, de ez is ugy tudja, hogy Vgeg felesége Eunodbilia leánya volt s Anonymussal egyezőleg mondja el Álmos anyjának álmát (Marci Chronika Pars II. cap. II.), mely E. álma név alatt ismeretes. A monda szerint, midőn E. már teherben volt, álmában egy saskeselyü (astur) v. XVI. századbeli magyar krónikairóink, Székely J. és Heltai G. szerint egy szép sólyom jelent meg, mely rászállt, fejét kebelére hajtva s nyugovásának gyönyörüségéből E. méhéből egy folyó eredt, mely idegen földön növekedett meg. Ezt a Scithiai jósok arra magyarázták, hogy E. olyan fejedelmet fog szülni, ki a népet Scithiából kivezeti s tőle dicső királyok fognak származni. Földes J. (A teremtés. Ugor-magyar hitrege, Arad 1880) E. álmát az ugor-magyar mitosz maradványának tartja s Emesét olyanforma alaknak véli, minő a finn Ilmatar v. Impi s a vogul Elmpi (l. o.), nevét pedig a finn-vogul «ilma», «elm» szónak megfelelő elavult «em», «eme» (azaz levegő, ég) szóból származott melléknévnek magyarázza, melynek jelentése a. m. égi, légi. Ehhez a felfogáshoz nagyon közel áll a mienk (V. ö. Az Álmos-monda. Mythologiai tanulmány, Sepsi-Szentgyörgy 1884), csakhogy szerintünk a monda mitikus és történelmi elemek keveredéséből alakult. Nem lehetetlen, hogy E. és Ügek épp ugy históriai személyek, mint Álmos, de az is kétségtelennek látszik előttünk, hogy hasonló nevü mitikus alakokról szólt a monda eredetileg, akiket aztán később történelmi személyekkel hoztak kapcsolatba. Mert E. neve mindenesetre összefügg a levegő-ég finn-ugor elnevezésével s férje Ügek, az «ősapa» (ükapa) is bizonyára a finn öregisten, Ukkonak a magyar mása, fia pedig a fényes nap, melynek egyik ősmagyar elnevezése a finn «Salama» (villámnak) s az égi világítók leánykéréséről szóló eszt dal «Salme» szüze nevének megfelelő szó lehetett. Az E. monda egyes elemei arra mutatnak, hogy a szolaris eredetü mitoszok körébe tartozik.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi