Foghagyma
Foghagyma (növ., Allium sativum L., scorodon Theophr., Allium Plin.), keleti s déleurópai, nálunk konyhakerti növény, 1/3-1 méter magas, ernyős virágai tövét is apróbb hagyma (hagymasarj, fiókhagyma) lepi el. Virága szennyes pirosas fehér (julius-aug.), de ritkán virágzik, annál kevésbbé gyümölcsözik. Földbeli hagymája tojásdadhosszas hagymagerezdekből alakul (összetett hagyma) s közös borítékba van foglalva; gerezdenként használja el az ember is. Csipős, párolgó és kéntartalmu olajától (kénallil) sajátságos ismert ize és szaga van. Frissében kisajtolt leve orvosszer. Vizbe főzve gilisztahajtónak a testbe fecskendik, daganat megérlelésére is használták. Hagymagerezdjeiről szaporítják. Őszkor vagy tavaszkor 20 cm. távolságra ültetjük egymástól, augusztusban szedik ki, de a hagyma nagyobb lesz, ha kétnyárinak (őszszel) ültetik. A hagyma ernyőjéből vett sarjaknak egy esztendővel tovább kell fejlődniök. A F. fajtája a spanyol hagyma meg a kigyó-hagyma vagy gyöngyhagyma. Amaz finomabb, hagymagerezdje vastagabb és tompa. A keleti népek, főleg a zsidók, a török, orosz meg az egyiptomiak mellékételnek szerfölött kedvelik; az egyiptomi piramis épitőinek summin néven adták, de Isis papjainak enni tilos volt. Tápláléknak (Allium hortense) már a görögök és rómaiak is ültették. Egyik példája, minő sokáig használatban maradhat valamely régi füszernövény. Hazája talán a kirgizek pustája, Keletről és Európa déli részéről most mint konyhakerti füszer minden világrészben elterjedt. A F.-val való gyakori táplálkozás a test kipárolgásán meg a vizeleten is kellemetlenül és tartósan megérzik. A rómaiak a katonának adták, hogy a harci kedvök gyarapodjék, az angolok a vivó kakasoknak is adják.
