Hunnok árka.

Full text search

Hunnok árka. Ezen a néven ismeri az irodalom azt a 11-14 m. széles és 2 m. magas homoktöltést, mely Háromszéken a rétyi nyirben a Fekete-Ügytől Magyaros felé délnyugati irányban vizenyős talajon apró tavacskák mellett huzódik végig s folytatása a mogyorósi határban nyomozható tovább, ahol azonban még a mult században Csősz árkának nevezték. A népmonda szerint óriások készítették, ami összefügg az utóbbi névvel, mely szláv eredetü s a.m. ördög árka. A H. elnevezést irodalmi emberek hozták forgalomba s összekötve a többi, különböző nevü (Kakas-borozda, ördög utja, Rapsonné utja stb.) székelyföldi ősrégi erődítménynyel, ebben vélték feltalálni annak a hagyomány által megőrzött emlékezetét, hogy mindez a hunnoktól származik s a legmerészebb következtetéseket füzték hozzá. Budvár, Kadicsvár, Rika erdeje stb. felfogásuk szerint mind azt bizonyítja, hogy a Székelyföldön székeltek a hunn fejedelmek, maga Attila is itt tanyázott. De a H. nevet a nép nem ismeri; az igazi népies név homárka s ennek semmi köze sincs a hunnokhoz. Egyszerüen megfelel a török komarka a. m. homokhát, azaz homoktöltés szónak s tényleg az is és több más, részint helynevekben, részint családnevekben fenmaradt nyommal együtt mutatja, hogy amidőn a székelyek megszállták mai hazájukat, töröknyelvü elemek is voltak közöttük.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi