Jogos védelem
Jogos védelem (moderamen inculpatae tutelae; Nothwehr), a magyar btkv fogalommeghatározása szerint (79. §) az, mely akár a megtámadottnak, akár másnak személye v. vagyona ellen intézett, vagy azt fenyegető jogtalan és közvetlen megtámadásnak elhárítása szükséges. A J.-nek nemcsak büntetlenségét, de jogosságát minden időben, bár különböző terjedelemben, elismerték; a középkorban, sőt egészen a mult század végeig jobbára az élet és testi épség ellen intézett támadásokra szorították. Erő az erőszak ellen; ez fejezi ki a J. alapeszméjét. A törvény fogalommeghatározását követve, a J. fogalmi ismérvei: 1. jogtalan, tehát oly támadás, melyre a támadó jogosítva nincs. Nincs azért J.-nek helye p. a hivatala jogszerü gyakorlatában eljáró közhivatalnok ellen; a jogos védelem ellen, de igenis annak tulhágása ellen és pedig akkor is, ha a tulhágást a törvény méltányosságból nem bünteti; vajjon a végszükségben intézett támadás ellen van-e J.-nek helye, az vitás. hazai törvényünk szerint, amely a végszükségben elkövetett jogsértést nem jogosnak, hanem csak büntetlennek nyilvánítja, a kérdést igenlőnek kell eldönteni. 2. A támadásnak már intézettnek v. legalább fenyegetőnek, közvetlennek kell lennie. Laesio ichoata, tehát már tényleg megkezdett támadás nem szükséges, aminek helyessége kitünik abból, hogy ellenkező esetben a védelem gyakran elkésettnek s igy sikertelennek bizonyulna. Nincs tehát J.-nek helye oly támadás ellen, mely csak a jövőben s nem közvetlenül fenyeget, másrészt a már bevégzett támadás ellen. Az első szempontból érdekes az a kérdés, jogosultak-e oly védelmi intézkedések, melyek jövő támadások elleni védelemre irányulnak ugyan, de csak a támadás pillanatában hatályosak, p. csapdák, farkasvermek, puskáknak a mezőn akként való elhelyezése, hogy az arra járó önmagát meglövi. A kérdést egyszerüsíti az, hogy az ily óvintézkedések gyakran a szükség határait meg fogják haladni; ellenkező esetben jogos voltuk alig lehet kétséges. A másik szempontból vita tárgyát képezi, vajjon a zsákmányával menekülő tolvaj ellen van-e J.-nek helye. A tagadó nézet arra fektet súlyt, hogy a dolog elvételével a vagyonnak már befejezett megtámadásával állunk szemben. A nagyon is formatisztikus felfogás ellen az uralkodó nézet ex contineati non ex intervallo, vagyis tettenkapás esetében üldözés közben a J.-nek megengedhetőségét elismeri. 3. A támadásnak a személy, tehát élet, testi épség, becsület v. vagyon ellen kell irányultnak lennie. De nem szorítkozik a megtámadottnak, hanem kiterjed másnak személye v. vagyona ellen intézett támadás eseteire is. S ebben lényegesen különbözik a végszükségtől, amelynek csak életveszély és csakis a tettes v. hozzátartozóinak életét fenyegető életveszély ellen van helye. 4. A J.-nek a szükség határai között kell maradnia. A törvény azonban méltányos tekintetbe vevén azt, hogy a megtámadott a támadás pillanatában a viszonyokat, a támadás veszélyességét s esélyeit nem tekintheti át s nem mérlegelheti oly lelki nyugodtsággal, mint a cselekménye fölött a zöld asztalnál itélő biró, igen helyesen rendeli, hogy a J. határainak félelemből, ijedtségből v. megzavarodásból származott tulhágása (az u. n. excessus) nem büntetendő. Azt a felfogást ellenben, mely szerint a menekülés, segélyhivás lehetősége a J.-et kizárni, ma már elavultnak lehet tekinteni. A tévedés a J. feltételeinek fenforgása körül (az u. n. putatio J. v. praetestus), vagyis az az eset, midőn valaki tévedésből megtámadottnak hiszi magát (v. mást), holott valójában megtámadva nincs, a tévedés általános szabályai szerint birálandó el. A magyar btkv szerint jelesül irányadó ily esetben a btkv 82. §-a, mely szerint nem számíthatók be a büntettnek v. vétségnek tényálladékához tartozó v. annak súlyosabb beszámítását okozó ténykörülmények, amelyekről az elkövető a cselekmény elkövetésekor tudomással nem birt.
