Nihilizmus
Nihilizmus (a latin nihil szótól), e néven közönségesen az orosz forradalmi mozgalmakat értik. A N. szó Turgenjevtől ered, aki azt először a Nov c. regényében használta. Voltaképen csak az ötvenes évek végén s a hatvanasok elején megindult szellemi és társadalmi mozgalmakat értették a N.-on, de Oroszországon kivül a későbbi forradalmi irányzatokat is ezzel a névvel illették s e példa után indulva később ugyanezt cselekedték magok az oroszok is, jóllehet a 70-es éveken tul napjainkig felmerült forradalmi mozgalmak otthon a propaganda és terror név alatt voltak ismeretesek. A N. a maga igazi eredeti valóságában aránylag egészen ártatlan dolog volt: filozofiai iskola, mely a maga idejében a legelső helyet foglalta el az oroszok intellektuális életében. Az igazi N. nem volt egyéb, mint harc a szellem, a gondolat felszabadításáért, harc a tradiciók ellen. A mozgalom alapja a feltétlen individualizmus, megtagadása a személyes szabadság nevében mindama korlátoknak, melyeket az ember elé a társadalom, a család és a vallás raktak. A N. tehát szenvedélyes, de egészséges reakció, a nem annyira politikai, mint erkölcsi deszpotizmus ellen. Fő harcosai voltak a legkiválóbb orosz irók, élükön Hercen Sándorral (l. o.). Az első csatát a N. a vallás terén vívta meg. Mihelyt a tételes filozofiával és természettudományokkal megismerkedtek a fiatal irók és tudósok, menten meg is döntötték az egyház addigi korlátlan befolyását. Könyveket irtak és fordítottak, melyek a vallás és természetfeletti dolgok képtelenségét bizonyították. Ezen az úton a N. végre a végletekbe ment: letagadta a művészet jogosultságát, előbbre helyezte a csizmadiát, mint Rafaelt, mert ez utóbbi munkája semmi hasznot se hajt. S ebben a stádiumában kezdte a N. nevét megérdemelni. Nagy szolgálatot tett a N. abban, hogy felvette és diadalra vezette a női kérdést, kivíván a nők teljes egyenjoguságát. A harcban az orosz nők fáradhatatlan hősiességgel viselték magukat s végre a kormány is kénytelen volt követelt jogaikat elismerni. Igy keletkeztek az orosz női gimnáziumok, igy támadtak az orosz nők sorából jeles orvosok, tudósok, egyetemi tanárok stb. Ugyancsak a N. nyomása alatt történt meg a jobbágyság felszabadítása (1860). Ezzel a N. számlája le is zárulhatott volna, ha meg nem történik már időközben (1866) Karakazov merénylete II. Sándor cár ellen; e merénylet folytán kegyetlen rendszabályokat léptettek életbe, mely az oroszoknál bjelij terron (rémkorszak) név alatt volt ismeretes s amely kiméletlen nyerseséggel igyekezett elnyomni minden szabad szót, lehetőleg még a gondolatot is.
A N. meglapult s újra már csak a 70-es évek elején, a francia kommunizmus hatása alatt mutatkozott, de most már mint szociál-forradalmi mozgalom propaganda név alatt. Fiatal emberek, hivatalnokok, katonatisztek, tanulók és leányok a nép közé mentek s hirdették a szocializmus eszméit, titkos nyomdákat állítottak, melyekben szocialisztikus nyomtatványokat készítettek; közösségeket, kommunitásokat létesítettek, amelyben közös háztartást vezettek. 1871. Moszkvában megalakultak a Dolgusinci, 1872. Szt.-Pétervárt a Csajkovci titkos társaságok, melyeknek fiókjai voltak Kijevben, Odesszában, Orlóban, Taganrogban. Ezek összeköttetésbe léptek a külföldi internacionaléval, különösen Bakunin Mihály és Lavrov Péter útján, ez utóbbi a Vperjod (Előre) hirlapot is szerkesztette. Svájcot elözönlötték az orosz menekülők és onnan küldözgették haza az orosz és idegen nyelvü forradalmi iratokat. A hatalom egyre növkedő kegyetlenkedése egyre jobban szította a forradalmárok tevékenységét. Krapotkin herceg 1873. titkos gyüléseken forradalmi felolvasásokat tartott a munkásoknak; Obukov dúsgazdag kozák ugyanazt cselekedte a Don vidékén; fiatal arisztokraták pénzzel támogatták a mozgalmakat. A kormánynak sikerült végre egy csomó propagandistát összefogdosni s 1877-78. törvényszék elé állíttatta őket. Első ilyen pör volt az u. n. »50-ek«-é, azután a »193-ak«-é. És bár nem itélték el mindnyájokat, de az elitélteken elkövetett kegyetlenség nem, hogy lohasztotta volna a forradalmi lázt, de még jobban növelte azt. A terrorizálásra ők is elhatározták, hogy hasonlóval felelnek. S igy ment át a propagandizmus a terrorizmusba. A propagandisták semmit sem akartak a maguk személyeért, a megtestesült önzetlenség vezette őket. Inkább olyan tipusok voltak, minőket a vallásos fanatizmus szokott felvetni: a szocializmus volt az evangeliumuk, a nép az istenségök. Ugy hittek a forradalom elkövetkezésében, mint a buzgó keresztény az utolsó itélet eljövetelében. Nem gyülölet, hanem szeretet volt tehát elkeseredésök és kétségbeesésök a balsikerek után. Ez a kétségbeesés szülte a terrort.
Az 1876-77. években, valamint az 1878 első hónapjaiban többé-kevésbbé jelentékeny tüntetésekkel foglalkoztak a forradalmárok s a boszuállás első véres tette 1878 jan. 24. (ó-napt.) történt meg, mikor Zaszulics Vjére lelőtte Trepovot, Szt.-Pétervár rendőrfőnökét. Zaszulics Vjérát az esküdtszék felmentette, ami a forradalmi embereket még jobban felbátorította. Ezek újra szervezkedtek, megalapították a Narodnájá Volja (Népszabadság) közlönyt, végrehajtó bizottságokat szerveztek egész Oroszország területén, ezekben halálos itéleteket mondtak ki a hatalom embereire s gyülöletet szítottak a kormány és a cár iránt. Zaszulics felmentése után öt hónappal, 1878 aug. 16. Mezencev tábornokot, a 3-ik osztály és a császári kancellária főnökét ölték meg, 1879 febr. 21. Krapotkin herceg harkovi kormányzót, ápr. 25. ennek utódját Drenteln tábornokot, 1879 ápr. 14. pedig maga a cár ellen követett el Szolovjev merényletet. Ugyanez év dec. 1-én Moszkva mellett megkisérlették a cári vasúti vonatot levegőbe röpíteni, 1880 febr. 17. a pétervári téli palotában dinamit-robbanás történt s 1881 márc. 13. fényes nappal bombával ölték meg az utcán II. Sándor cárt (ezt a bombavetést az előkelő családból származott fiatal leány Perovszkájá Zsófia rendezte a végrehajtó bizottság megbizása folytán). A tetteseket elfogták, felakasztották s újra hozzáláttak a forradalmárok nyomozásához, üldözéséhez, de ennek dacára már a következő év novemberében megölték az odesszai hadi törvényszék prokuratorát Streljnjikovot, 1883 dec. 28. pedig Szudjejkin zsandárezredest. Az üldözés mitsem használt s 1887 márc. 13. megint merényletet próbáltak a cár ellen, ezután nemsokára Borki mellett a cári vonatot borították fel a sínek megrongálásával. Ilyen elszánt kitartás mellett biztosra vehető, hogy a terroristák megzabolázása lehetetlen, s hogy ha jelenleg némi nyugalom állott is be tevékenységökben, egyszer csak egész váratlanul megint megjelenik a küzdőtéren az orosz forradalmi szövetkezet. E szövetkezet fő hadi szállásai jelenleg Genf és London, honnan a menekültek sajtó útján tartják ébren honfitársaikban a forradalmi szellemet. Legtekintélyesebb közlönyük most a Voljnájá Ruszkájá Presszá (Szabad orosz sajtó), mely angol nyelven is megjelenik (Rossian Free Press).
A fentiekből látható, hogy a N. elnevezés alatt három áramlatot kell megkülönböztetni: a. Az 1860-71. évtizedbeli tisztán szellemi, társadalmi mozgalmat (voltaképeni nihilisták); 2. az 1870-78-iki szocialisztikus áramlatot (propaganda) s 3. az 1878-tól napjainkig tartó anarkisztikus jellegü mozgalmat s jóllehet egész Európában egy névvel nevezzük őket, egymástól lényegesen különböznek s az utóbbi kettőnek a voltaképeni N.-hoz ugyszólván semmi köze. V. ö. Karlowitsch, Die Entwickelung des N. (Berlin 1880); Stepniak, La Russia sotterranea (Milano 1882); Thun, Geschichte der revolutionären Bewwegunden in Russland (Lipcse 1883); Oldenberg, Des russische N. (u. o. 1888).
