AZ IPARSZERŰ KERTÉSZKEDÉS
AZ IPARSZERŰ KERTÉSZKEDÉS
Eddig a parasztok kertjeiről és a paraszti tudásanyagra alapozódó kertművelésről szóltunk. Évszázadok óta léteztek ezzel párhuzamosan másféle kertészetek is, ezeknek bemutatása azonban csak addig a határig lehet etnográfusi feladat, amíg a dinamikusan változó, az újítások integrálására is képes paraszti hagyomány értelmezését segítheti.
A középkori–kora újkori főúri kastélyok és kolostorok virágzó kertjei – mind a „kertművészet” rangjára emelkedő parképítés és -gondozás, mind a zöldségtermesztés (vö. Lippay J. 1664; Rapaics R. 1940a) – évszázadokon át követhető példát kínáltak a parasztoknak. Az ezekben a kertekben dolgozó „szakkertészek” tudásának szétáramlásáról, azaz: az egyoldalú példakövetésről, illetve – ez sem lehetetlen – a tapasztalatátadás kölcsönösségéről jószerével semmit sem tudunk. A városi polgár s döntően német nemzetiségű kertészek tanult „szakmaként” művelt, szervezettségében is iparszerű zöldségtermesztésének, valamint a Balkánról áttelepült bolgárok által megszervezett ún. bolgárkertészeteknek a paraszti kertekre gyakorolt hatását viszont a nagyvárosi piacért folyó 19–20. századi vetélkedés felfedeztette az etnográfiai kutatással. Mivel a nagyvárosi lakosságot ellátó paraszti kertészkedés, melynek 48520. századi fellendüléséről fentebb szóltunk, a „német kertészekkel” és a „bolgár-kertészekkel” megvívott konkurenciaharcban és a példakövetésre való készség jegyében formálódott ki, röviden jellemeznünk kell a kertészetnek ezeket az iparszerű változatait is.
