Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről

Full text search

Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről
Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést arról, hogy Bethlen István volt képviselőtársunk életének 72. évében elhunyt. A kolozsvári születésű Bethlen István 1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon az MDF színeiben szerzett mandátumot, és 1994-ig volt az Országgyűlés tagja. A parlamentben eltöltött idő alatt a Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság alelnöke, illetve az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság és az Európai közösségi ügyek bizottságának tagja volt. Az Országgyűlésben eltöltött évek után a Nemzetközi Páneurópai Unió elnökségi tagja volt, illetve 1994 és 2012 között a Páneurópai Unió Magyar Egyesülete elnöki tisztségét töltötte be. Egyetemi tanár, pénzügyi szakértő, politikai elemző és publicista is volt, írásait a magyar és a nemzetközi sajtó gyakran közölte.
Kérem önöket, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársunk emlékének. (A teremben lévők felállnak.) Köszönöm.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló határozat 3. § és 12. § (3) bekezdése alapján a Lehet Más a Politika képviselőcsoportja Keresztes László Lóránt urat 2018. szeptember 16-ával a képviselőcsoport vezetőjének megválasztotta.
Megköszönöm Szél Bernadett frakcióvezető asszony eddigi munkáját, és engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében Keresztes László Lóránt úrnak eredményes munkát és sok sikert kívánjak. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi