V. SZÍN.
Dunsinan. A várban.
Harsonák. Zászlókkal jönnek Macbeth, Seyton, katonaság.
MACBETH.
Föl a falakra zászlainkkal! – Ezt
Zúgják szünetlen: „jönnek már.” – Kemény
Várunk az ostromot kaczagja. – Csak
Heverjenek körűle, míg ragály-
S éhségtől meggebednek! A miéink
Ha nem segítnék: szemtűl szembe állnánk
Mérkőzni vélök s bátran viszavernők,
A honnan jöttek. – Hé, mi zaj van ott?
Föl a falakra zászlainkkal! – Ezt
Zúgják szünetlen: „jönnek már.” – Kemény
Várunk az ostromot kaczagja. – Csak
Heverjenek körűle, míg ragály-
S éhségtől meggebednek! A miéink
Ha nem segítnék: szemtűl szembe állnánk
Mérkőzni vélök s bátran viszavernők,
A honnan jöttek. – Hé, mi zaj van ott?
| (Künn asszony sírás.) |
SEYTON.
Asszony sirás, kegyelmes úr.
Asszony sirás, kegyelmes úr.
MACBETH.
A félelemre már érzékem. Egykor
Vérem fagyott meg, hogyha egy kuvik
Sivíta, és egy borzalmas mesén
Minden hajam fölállt s úgy reszketett
Mind, mintha élne. – Már jóllaktam a
Borzalmakkal s véres képzelmim az
Iszony kiséretét úgy megszokák,
Hogy meg sem indít. Mit jajgatnak ott?
| Alig van |
Vérem fagyott meg, hogyha egy kuvik
Sivíta, és egy borzalmas mesén
Minden hajam fölállt s úgy reszketett
Mind, mintha élne. – Már jóllaktam a
Borzalmakkal s véres képzelmim az
Iszony kiséretét úgy megszokák,
Hogy meg sem indít. Mit jajgatnak ott?
SIWARD.
A királyné halt meg, felséges úr.
A királyné halt meg, felséges úr.
MACBETH.
Halt volna meg később! Ily hírre is
Lett volna még idő! – Holnap s megint
Holnap, meg holnap, mászva így megyen
Ez napról napra, míg kimért időnk
Levánszorog a végső szótagig.
Tegnapjaink is mind bolondokat
Kisértek a halál hamvgödrihez.
– Aludj ki, pisla fény! Az élet: árny,
Mely jár-kel; egy szegény komédiás,
Ki egy óra hosszant tombol és dühöng,
Azzal lelép, s szava se’ hallatik;
Mese, mit egy bolond beszél, teli
Hangos dagálylyal, – ám értelme nincs!
Hírnök jő.
Te, látom, szólhatnál. No csak hamar!
Halt volna meg később! Ily hírre is
Lett volna még idő! – Holnap s megint
Holnap, meg holnap, mászva így megyen
Ez napról napra, míg kimért időnk
Levánszorog a végső szótagig.
Tegnapjaink is mind bolondokat
Kisértek a halál hamvgödrihez.
– Aludj ki, pisla fény! Az élet: árny,
Mely jár-kel; egy szegény komédiás,
Ki egy óra hosszant tombol és dühöng,
Azzal lelép, s szava se’ hallatik;
Mese, mit egy bolond beszél, teli
Hangos dagálylyal, – ám értelme nincs!
Hírnök jő.
Te, látom, szólhatnál. No csak hamar!
HÍRNÖK.
Kegyes királyom,
Azt kén’ beszélnem, mit láték magam,
S hogy kezdjem, nem tudom.
Kegyes királyom,
Azt kén’ beszélnem, mit láték magam,
S hogy kezdjem, nem tudom.
MACBETH.
| Csak ki vele! |
HÍRNÖK.
A mint a dombon őrt állék s alá
Birnamra néztem, hát egyszerre úgy
Tetszék: az erdő mozdúl.
A mint a dombon őrt állék s alá
Birnamra néztem, hát egyszerre úgy
Tetszék: az erdő mozdúl.
MACBETH.
| Hah, czudar |
| Hazudsz! | (Megüti.) |
HÍRNÖK.
Ha nem való: üss; ám magad
Megláthatod három mértföldre! – Az
Erdő megindult, mondom.
Ha nem való: üss; ám magad
Megláthatod három mértföldre! – Az
Erdő megindult, mondom.
MACBETH.
Hazudsz: az első fán függsz élve, míg
Éhség sugorgat össze. Ám ha ez
Való: velem te ugyan-úgy tehetsz!
– Erélyem ingadoz: sátáni két-
Értelműséget kezdek itt gyanítni,
A mely valót mond s egyszersmind hazud.
„Míg a birnami erdő Dunsinanhoz
Nem jő: ne félj!” s im egy erdő mozog
S jő Dunsinanra! – Föl, fegyverre! ki!
Ha már való, mit ez beszél – a várban
Maradni, – futni, – egyaránt hiában!
Hah! únni kezdem a napot, s óhajtom,
Hogy a világ izzé-porrá szakadjon.
Szélvész, dühöngj! Riadj már, csata jel!
| Hogy ha mégis |
Éhség sugorgat össze. Ám ha ez
Való: velem te ugyan-úgy tehetsz!
– Erélyem ingadoz: sátáni két-
Értelműséget kezdek itt gyanítni,
A mely valót mond s egyszersmind hazud.
„Míg a birnami erdő Dunsinanhoz
Nem jő: ne félj!” s im egy erdő mozog
S jő Dunsinanra! – Föl, fegyverre! ki!
Ha már való, mit ez beszél – a várban
Maradni, – futni, – egyaránt hiában!
Hah! únni kezdem a napot, s óhajtom,
Hogy a világ izzé-porrá szakadjon.
Szélvész, dühöngj! Riadj már, csata jel!
| Ha esni kell, pánczélban hulljak el! | (Mind el.) |
