Nehemiás könyve (Neh)

Full text search

Nehemiás könyve (Neh)
Nehemiás emlékirataiból való részek: 1,1-7,72a; 11,1-25a; 12-13. Ezekhez korabeli emléket fűzött a szerző. Nehemiás ezeket az iratokat, amelyben leírta munkálkodását Isten népéért és a templomért, a templomban helyezte el. (Ezek nem száraz adatok csupán, hanem bizonyos „vallomás” jellegük is van.)
I. Artaxerxes 465-424-ig uralkodott. A 2,1 alapján valószínűleg a 19. évről van szó. - Szuza a perzsa királyok téli tartózkodási helye volt I. Dárius óta.
Hanani a jelen helyzetet mondja el testvérének. - Jeruzsálem falának felépítéséről: Iz 54,11-12; 61,16-17; Zak 2,5. A zsidók Xerxes idejében próbálkoztak vele (Ezd 4,6), majd később Artaxerxes alatt (Ezd 4,12-13). Ez azonban úgy tűnt föl, mint az önállóságra való törekvés Szamaria jogai ellen. Ez ellen tiltakoztak a szamaritánusok és állíttatták le az építkezést (Ezd 4,23). - Hanani valószínűleg segítséget kért testvérétől, akinek befolyása volt az udvarnál.
Nehemiás abban bízik, hogy az Úr a perzsa uralkodó által fog segítséget nyújtani.
A huszadik év Niszán hava 445. március-április. Nehemiás étkezés közben terjeszti kérését a király elé a királyné jelenlétében. Artaxerxest az asszonyok nagyon befolyásolták.
Nehemiás júdeai tartózkodásának időtartamát itt nem említi a Szentírás. Az 5,14-ből tudjuk, hogy első útja alkalmával tizenkét évig volt Júdeában.
A templom erődítménye a templom szomszédságában volt. Valószínűleg Hyrkanus ezt építette ki és nevezte el „Barisz”-nak, Heródes pedig Antonia várnak.
Szanaballat az Elefantine-szigeten talált emlékek szerint ebben az időben Szamaria helytartója volt. Bet-Horonból származott. Tóbiás valószínűleg hivatalnok volt. Szanaballat és Tóbiás házasság révén előkelő jeruzsálemi családokkal került kapcsolatba.
Nehemiás éjszakai útjára a Völgy-kaputól indult el a Szemét-kapu és a Forrás-kapu mellett, majd a Kedron-völgyben folytatja útját és a Völgy-kapun át tér vissza. A szövegből nem világos, hogy észak felől is körüljárta-e, vagy a Kedron-völgyén tért-e vissza.
Gesem vagy Gasmu a harmadik nagy ellensége Nehemiásnak. Az arab tartomány helytartója volt, s Edom is hozzá tartozott.
Ez az irat a templom levéltárából került elő, ezért kezdődik a felsorolás a főpappal. Látható belőle az is, hogy sokan ellenálltak Nehemiás törekvéseinek. A leírás sok adata homályos előttünk. A várost úgy építik fel, mint a fogság előtt volt. - A tartományban öt jelentős helység volt: Jeruzsálem, Bet-Hak-Kerem, Micpa, Bet-Szur, Keila. Az Ezdrással hazatértek közül senki sem szerepel a névsorban. Így valószínű, hogy Nehemiás előbb tért haza.
A „mellette” és „mellettük” kifejezés a leírásban sokszor helytelenül szerepel.
A tekoai elöljárók sem segítettek Nehemiásnak.
A Kemence-torony más néven Szeglet-torony (2Krón 26, 9).
Zanoah 20 km távolságra van nyugatra Betlehemtől. A Szemétkapu - a görögben Sajt-kapu - később az Esszenusok kapuja nevet kapta. A két kapu közti falrész hossza megközelítőleg hatszáz méter.
A Dávid város a templomtól és a királyi palotától délre terült el (2Sám 24,18-19; 1Kir 8, 1-4; 9,24).
Ez a régi víztároló a Gihon forrás vizét fogta föl. Hiszkija király vezette ezt be földalatti csatornán a Siloe medencébe (2Kir 20,20).
Ebben a börtönben őrizték Jeremiás prófétát (Jer 32,2).
A Ló-kapu a királyi palotához tartozott. Tőle északra kezdődik a szent negyed.
Vö.: Ezd 40,6. A Keleti kapu megfelel az Aranykapunak. Ez volt az egyetlen bejárat a keleti oldalról a szentélybe.
A három pont három héber szó helyett áll, amelyeket ebben az összefüggésben nem lehet lefordítani: „engedik, hogy megtegyék? Áldozni akarnak?” A fordítások sem érthetők.
A nehéz munkában és őrködésben elfáradt emberek buzgósága kezdett lohadni.
Nehemiás kürttel jelzi a veszélyt.
A Jeruzsálemen kívül lakó zsidók a városban maradtak, és éjjel őrséget álltak.
A fal építése is hozzájárult a nép szegénységéhez. Két hónapig nem végezhették saját munkájukat.
Nehemiás a MTörv 15 szellemében kívánja a néptől, hogy engedjék el az adósságokat. Nehemiás nem köti az elengedést a szombatévhez, mint Jeremiás tette.
Jelképes cselekedet, amelyeket a prófétáknál gyakran találunk.
Ez a rész a 10. vershez tartozik és elmondja Nehemiás önzetlenségét. Valószínűleg 433-ban mondhatta el Nehemiás.
Szamaria helytartóiról lehet szó. Hozzájuk tartozott a jeruzsálemi tartomány is. - A helytartó napi járandósága tekintélyes összeg volt.
Csak akiknek birtokuk volt, azoknak volt kötelességük a városfal építése. Nehemiás nem tartozott ezek közé.
A 4. fejezet folytatódik itt. A fal építése tovább folyik.
Szanaballat rágalmainak alapja élhetett Nehemiás egyes kortársaiban (vö.: Zak 6,9-15).
Akadályozva vagyok: ugyanaz a kifejezés, mint Jer 36,5-ben. A próféta azért hívja Nehemiást, hogy fontos prófétai szózatot közöljön vele. Semaja valószínűleg a menedékjog miatt hívja Nehemiást a templomba (Kiv 21,14; 1Kir 1,50; 2,28). - A templomba csak a papok és leviták léphettek be (2Krón 23,6). - Nehemiás tehát a törvény ellen vétett volna, ha követi a próféta tanácsát. Nehemiás szemében a kishitűség bűn, s már ezért se tehet a próféta tanácsa szerint.
Elul 25-e 445. október eleje. Az idő rövid ilyen nagy munkára. Fláviusz Jozefusz szerint két évig és négy hónapig tartott a fal építése.
Énekesek és leviták lapszéli jegyzeteiből valók. A másoló összetévesztette ezeket a kapuőröket a templom őreivel.
Nehemiás kezdeményezését a 7,4-72a; 11,1-2,20. 25a beszéli el. Ezek Nehemiás emlékirataiból valók. „Nem építettek ott házakat”: nem alapítottak családokat (Péld 24,27; Rut 4,11). Kevés volt az utód. A hazatértek birtokaikon telepedtek le. Neh 13,10 szerint a leviták is birtokukra mentek.
Ez a jegyzék szolgált alapul Jeruzsálem benépesítéséhez. Nehemiás emlékirataiból való, és megtaláljuk Ezd 2-ben. Jegyezeteket lásd ott.
Az ötszázharminc papi ruha helyett egyes magyarázók a következő fordítást ajánlják: harminc papi ruhát és ötszáz mina ezüstöt.
Ezdrás azért jött haza Babilonból, hogy a törvénynek érvényt szerezzen. A Víz-kapu a templomtól délkeletre volt. Ezdrás Mózes öt könyvéből olvasott fel a népnek. A könyv akkor még nem a mai formájában volt.
Valószínűleg kijelölt részeket olvastak föl. A 4-8. vers ennek a szertartásnak a menetét írja le.
Ezdrás mellett a világi elöljárók álltak.
A Nehemiás könyvében leírt ünnep nem egyezik teljesen a Leviták könyvében leírt ünneppel. Itt az ágak a körmenetben szerepeltek, és nem sátrakat készítettek belőlük. A Lev 23,27; MTörv 29, 7-11; szerint az ünnep a hetedik hónap tizenötödikén kezdődik. Nehemiás szövege nem ismeri az engesztelés napját, amely a hetedik hónap tizedikén volt.
Jeruzsálem lakói saját házuk tetején vagy udvarán, mások pedig az említett tereken készítettek sátrat.
Ez a rész Ezd 10,44 folytatása. A vegyesházasságok bűne miatt tartották engesztelésül. - Ennek a bűnbánati szertartásnak a gyászszertartás volt az őse. Joel 1-2-ben továbbá a 74., 79., 83. zsoltárban találjuk a bűnbánati szertartás leírását.
Nehemiás második útja alkalmával rendezni akart sok hiányosságot. Hogy újabb visszatérés ne váljon szükségessé, a közösségre bízza a kezdeményezést, s ennek leírását találta meg a templom irattárában a szent szerző.
Az aláírók családjuk nevével szerepelnek. Szeraja a főpap családi neve.
Ez a rész kapcsolódik a 7,4-72a-hoz. Ott az előkészületek, itt pedig a végrehajtás van röviden megörökítve. Jeruzsálembe telepedtek le a vezetők, a nép egy tized része, akiket sors útján választottak ki, végül akik önként jelentkeztek. Amikor Ezdrás Jeruzsálembe jött, már ezt az állapotot találta. Jeruzsálem szent város, mert ott az Úr temploma és királya: Iz 48,2; 52,1; Neh 11,18; Dán 9,24.
Ez a jegyzék a templom irattárából került elő. Kissé más változatban megtalálható 1Krón 9-ben is. Az 1Krón 9,3 Júda és Benjamin fiai után hozzáteszi: Efraim és Manassze fiai. A szerző itt elhagyja, mert nem felelt meg neki, hogy Nehemiás a „szamaritánusokat” Jeruzsálembe engedje.
Az Isten házának elöljárója a főpap címe volt.
A fogság előtt csak egyedül Aszaf rendje látta el az énekesek teendőit (Ezd 2,41). Később alakult a leviták mintájára a 24 osztály.
A királyi rendelet a perzsa udvarból jött.
Ez a jegyzék későbbi időből való. A fogságból hazatértek később telepedtek le ezekben a helységekben. A felsorolt helységek Júda és Benjamin törzséhez tartoztak.
Ezd 2,36-39-ben nem szerepelnek ezek a nevek. A Józsue utódja - Jojakim - alatt papi családok a családfával jogaikat biztosították, amikor eredetüket a régi korba vezették vissza. - Néhány név javított.
A főpapok jegyzéke (520-405-ig). - Józsue Aggeus és Zakariás prófétáknál (520 körül), Eljasib Nehemiás első útja alkalmával (445), Jojada Neh 13,28-ban. Johanan pedig az elefantinuszi papiruszokban is szerepel.
Papok és leviták Jojakim főpap idejében. A jegyzék a papi járandósághoz való igazolásra szolgál.
A följegyzés a templom hivatalos évkönyvébe történt. - II. Dárius 405-ben halt meg.
A szerző egy időben szerepelteti Jojakimot, Nehemiást és Ezdrást. Ha Jojakim és Ezdrás működhetett is együtt, de Nehemiás nem.
A szentelés leírása a 6,16 után való. A könyv szerzője azonban a két szenteléssel két korszakot zár le. A templomszentelés Zerubbábel korát, ez a második szentelés pedig Ezdrás-Nehemiás korát zárja le.
A tisztulás a feláldozott állatok vérével, vagy a tisztulási vízzel történt.
A nagy áldozatok egészen elégő és közösségi áldozatok voltak. A közösségi áldozatokkal kapcsolatban áldozati lakomát is rendeztek, és ezen az asszonyok és a gyermekek is részt vehettek.
Az idézet MTörv 23,4-6-ból való. Ez a szigorúság Ezdrásra jellemző, és túlmegy a törvény előírásán is (vö.: MTörv 23,7-9).
Nehemiás Ezdrás határozatait hajtja végre második útja alkalmával (424 előtt). Fellép Tóbiás ellen, rendezi a papok és leviták járandóságát, a szombat megszentelését, harcol a vegyesházasságok ellen, s az istentisztelet rendjét helyreállítja.
Nehemiás első jeruzsálemi tartózkodása 445-433-ig tartott. A második jeruzsálemi tartózkodása valószínűleg két évet tett ki.
A mellette levő termek is tisztátalanok lettek Tóbiás jelenlététől, ezért kellett őket is megtisztítani.
A szombat péntek este napnyugtával kezdődött, Nehemiás a kisebb bejáratokhoz őröket állított, hogy kizárja a kereskedőket a városból szombaton.
Valószínűleg arám nyelvről van szó, amelyet akkor beszéltek, de Nehemiás nem akarta, hogy a héber nyelvet teljesen elfelejtsék.
Nehemiás szigorúan járt el, amikor a főpap családjának tagja vét a törvény ellen. Tőle jó példát várnak az emberek. Fláviusz Jozefusz szerint Jojadának ez a fia templomot épített a Garizim hegyen. Ez azonban nem igazolható.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages