Mk. 13

Full text search

Mk. 13
Mk. 13.1
Amikor Jézus kifelé ment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: „Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek!”
Mk. 13.2
Jézus ezt mondta neki: „Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.”
Mk. 13.3
Amikor azután az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András:
Mk. 13.4
„Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, amikor mindez beteljesedik?”
Mk. 13.5
Jézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: „Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket.
Mk. 13.6
Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! - és sokakat megtévesztenek.
Mk. 13.7
Amikor pedig háborúk zaját vagy háborúk hírét halljátok, meg ne rémüljetek! Ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég.
Mk. 13.8
Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, többfelé földrengések és éhínségek lesznek: a vajúdás kínjainak a kezdete mindez!”
Mk. 13.9
„Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, bizonyságul nekik.
Mk. 13.10
Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot.
Mk. 13.11
Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek.
Mk. 13.12
Akkor testvér a testvérét, apa a gyermekét adja majd halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és vesztüket okozzák,
Mk. 13.13
és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül.”
Mk. 13.14
„Amikor pedig meglátjátok a „pusztító utálatosságot” ott állni, ahol nem volna szabad - aki olvassa, értse meg! - akkor akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe,
Mk. 13.15
aki a ház tetején van, ne szálljon le, és ne menjen be, hogy kihozzon valamit a házából,
Mk. 13.16
és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy a ruháját elhozza.
Mk. 13.17
Jaj a terhes és a szoptatós anyáknak azokban a napokban!
Mk. 13.18
Imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez,
Mk. 13.19
mert azokban a napokban olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz;
Mk. 13.20
és ha az Úr nem rövidítené meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen halandó sem; a választottakért azonban, akiket Ő kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.”
Mk. 13.21
„Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Nézd, itt a Krisztus! - vagy: Nézd, ott van! Ne higgyétek!
Mk. 13.22
Mert hamis krisztusok és hamis próféták jelennek majd meg, jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, megtévesszék a választottakat.
Mk. 13.23
Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent!”
Mk. 13.24
„Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik,
Mk. 13.25
a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.
Mk. 13.26
És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel;
Mk. 13.27
és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig.”
Mk. 13.28
„Tanuljátok meg a fügefáról vett példázatot: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
Mk. 13.29
Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt.
Mk. 13.30
Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.
Mk. 13.31
Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.”
Mk. 13.32
„Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.
Mk. 13.33
Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!
Mk. 13.34
Ahogy az idegenbe készülő ember, amikor elhagyta házát, átadta szolgáinak a hatalmat, és kiadta mindenkinek a maga munkáját, az ajtóőrnek is megparancsolta, hogy vigyázzon.
Mk. 13.35
Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor jön meg a ház ura; lehet este vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel:
Mk. 13.36
nehogy, amikor hirtelen megjön, alva találjon benneteket!
Mk. 13.37
Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!”

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages