2Krón. 3

Full text search

2Krón. 3
2Krón. 3.1
Azután elkezdte építeni Salamon az ÚR házát Jeruzsálemben, a Mórijjá-hegyen, ahol az ÚR megjelent apjának, Dávidnak, azon a helyen, amelyet Dávid kijelölt, a jebúszi Ornán szérűjén.
2Krón. 3.2
Az építést uralkodása negyedik évében, a második hónap második napján kezdte el.
2Krón. 3.3
Így állapította meg Salamon az Isten háza építésekor az alapméreteket: hosszúsága a régi könyökmérték szerint hatvan könyök, szélessége húsz könyök volt.
2Krón. 3.4
Az eléje épített csarnok hossza a templom szélességének megfelelően húsz könyök, magassága százhúsz könyök volt. A belsejét színarannyal borította be.
2Krón. 3.5
A főépületet beburkolta ciprusfával, azt pedig finom arannyal burkolta be, és pálmafákat meg füzéreket készíttetett rá.
2Krón. 3.6
Díszítésül beborította a templomot drágakövekkel. Az arany parvajimi arany volt.
2Krón. 3.7
Arannyal borította be a templomot, a gerendákat, a küszöböket, a falakat és az ajtószárnyakat is. A falakra pedig kerúbokat vésetett.
2Krón. 3.8
Azután elkészíttette a szentek szentjének az épületét. Ennek a hosszúsága a templom szélességének megfelelően húsz könyök, szélessége is húsz könyök volt, és beburkolta azt hatszáz talentum finom arannyal.
2Krón. 3.9
A szegek súlya ötven aranysekel volt. A felső szobákat is beburkolta arannyal.
2Krón. 3.10
Készíttetett a szentek szentjének az épületébe két kerúb-szobrot, amelyeket arannyal borítottak be.
2Krón. 3.11
A kerúbok szárnyainak a hosszúsága együtt húsz könyök volt. Az első kerúb egyik öt könyök hosszúságú szárnyával a templom falát, a másik öt könyök hosszúságú szárnyával a második kerúb szárnyát érintette.
2Krón. 3.12
A második kerúb egyik öt könyök hosszúságú szárnyával szintén a templom falát, a másik öt könyök hosszúságú szárnyával pedig az első kerúb szárnyát érintette.
2Krón. 3.13
Ezeknek a kerúboknak a szárnyai kiterjesztve húsz könyököt tettek ki. Lábukon álltak és befelé tekintettek.
2Krón. 3.14
Kárpitot is készíttetett kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből, amelyekbe kerúbokat szövetett.
2Krón. 3.15
A templom elé két harmincöt könyök magas oszlopot készíttetett, és tetejükre öt könyök magas oszlopfőket.
2Krón. 3.16
Csináltatott lánc formájú füzéreket, és rárakta azokat az oszlopfőkre, azután csináltatott száz gránátalmát, és rárakta azokat a füzérekre.
2Krón. 3.17
Fölállíttatta az oszlopokat a templom elé, egyiket jobb felől, másikat bal felől. A jobboldalit Jákínnak, a baloldalit Bóáznak nevezte el.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi