Én 5
Én 5
Én 5.1
Húgom, mátkám, máris megyek a kertembe, szedem a mirhámat balzsamommal együtt; egyenest a lépből eszem mézemet, megiszom boromat a tejemmel együtt. Barátaim, egyetek, igyatok, ittasodjatok meg, kedveseim!
Én 5.2
Aludtam, de szívem ébren volt. Hallga! Szerelmem kopog (és azt mondja):
Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm! Mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet.
Én 5.3
Már levetettem a ruhám, hogy vegyem fel újra? Lábamat megmostam, s most beszennyezzem?
Én 5.4
Kedvesem benyújtotta kezét a nyíláson, erre megremegett a bensőm.
Én 5.5
Fölkeltem, hogy (ajtót) nyissak kedvesemnek. Kezemről, ujjamról mirha csepegett, rá a zárnak reteszére.
Én 5.6
Ajtót nyitottam szerelmemnek, de már nem volt ott, eltűnt valahova. Majd elalélt a lelkem, hogy így elszaladt, kutattam utána, de sehol nem találtam, kiabáltam is, de nem adott választ.
Én 5.7
Az éjjeli őrök találtak meg, amikor a várost járták. Ütöttek és véresre vertek, letépték rólam a leplet, akik a falakat őrzik.
Én 5.8
Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, hogyha rátaláltok az én szerelmemre... Mit mondjatok neki? Hogy a szerelembe belebetegedtem.
Én 5.9
Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, asszonyoknak gyöngye? Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, hogy úgy kérlelsz minket?
Én 5.10
Az én szerelmem fehér is, piros is, kitetszik ő akár tízezer közül is.
Én 5.11
A feje színarany, a haja datolyafürt, s mint a holló, fekete.
Én 5.12
Szemei, mint a galambok a medence vizénél: tejben fürdenek és a tengeren ülnek.
Én 5.13
A két arca, akár a balzsamágyak, amelyek illatos füveket teremnek. Az ajka liliom, mirha csepeg róla.
Én 5.14
Kezei aranyhengerek, tarsiskővel kirakva. A teste elefántcsont, tele zafirral.
Én 5.15
A lába márványoszlop, s színarany talpon áll. A termete Libanon, páratlan cédrusfa.
Én 5.16
A szája mézédes, a lénye elragadó! Ilyen a kedvesem, ilyen a barátom, Jeruzsálem lányai!
