Ez 43

Full text search

Ez 43
Ez 43.1
Aztán elvitt a kelet felé néző kapuhoz.
Ez 43.2
És lám, Izrael Istenének dicsősége bevonult kelet felől. Hangja olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, és fönségétől tündöklött a föld.
Ez 43.3
A jelenés, amit láttam, hasonló volt ahhoz, amelyet akkor láttam, amikor eljött, hogy elpusztítsa a várost, mint az a jelenés, amelyet a Kebár folyónál láttam, és arcra borultam.
Ez 43.4
Az Úr dicsősége bevonult a templomba a kapun át, amely keletre nézett.
Ez 43.5
Ekkor a lélek fölemelt, bevitt a belső udvarba, és lám, a templomot betöltötte az Úr dicsősége.
Ez 43.6
És hallottam, hogy valaki a templomból beszélt hozzám, és a férfiú még mellettem állt.
Ez 43.7
Így szólt hozzám: „Emberfia, ez az én trónom helye, lábam nyomának helye, ahol Izrael fiai között akarok lakni örökké. Nem fogja többé megszentségteleníteni Izrael háza, sem ők, sem királyaik szent nevemet paráznaságukkal, királyaik holttestével,
Ez 43.8
mint amikor küszöbüket az én küszöböm mellé, oszlopaikat az én oszlopaim mellé építették, úgyhogy csak egy fal volt köztem és köztük. Meggyalázták szent nevemet iszonyatos tetteikkel, ezért is semmisítettem meg őket haragomban.
Ez 43.9
Most majd távol tartják tőlem paráznaságukat és királyaik holttestét, én meg közöttük lakom mindörökké.
Ez 43.10
Te pedig, emberfia, írd le Izrael házának a templomot, hogy szégyelljék magukat iszonyatos tetteik miatt. Mérjék meg az épületet,
Ez 43.11
és ha szégyellik magukat azokért, amiket tettek, mutasd meg nekik a templomot és berendezését, kijáratait és bejáratait és egész fekvését, ismertesd meg velük egész rendjét és törvényét, és írd le ezeket a szemük láttára, hogy ezeket a törvényeket és rendelkezéseket mind figyelembe vegyék és megtartsák.
Ez 43.12
Ez a templom törvénye: a hegy tetején az egész terület, amely körülötte van, igen szent terület.”
Ez 43.13
Ezek az oltár méretei könyökben, amely egykönyöknyi és egytenyérnyi: alapzata egy könyök magas volt és egy könyök széles. A szélén körülfutó párkányzat egy arasz volt. És ez az oltár magassága:
Ez 43.14
a földön álló alapzattól az alsó kiszögellésig két könyök, szélessége meg egy könyök volt, a kisebb kiszögelléstől a nagyobb kiszögellésig négy könyök, a szélessége meg egy könyök.
Ez 43.15
Maga a tűzhely négy könyök volt, és a tűzhelyről fölfelé négy szarv emelkedett ki.
Ez 43.16
A tűzhely hossza tizenkét könyök volt és szélessége is tizenkét könyök, tehát egyenlő oldalú négyszög volt.
Ez 43.17
Kiszögellésének hossza tizennégy könyök, szélessége tizennégy könyök volt mind a négy oldalán, és a szegély, amely körülvette, fél könyök volt, alapzatának foglalata pedig egy könyök körös-körül. A lépcsői kelet felé néztek.
Ez 43.18
Ekkor így szólt hozzám: Emberfia, ezt mondja az Úr, az Isten: Ezek az oltárra vonatkozó szabályok. Azon a napon, amelyen elkészül, hogy rajta égőáldozatot mutassanak be és vérrel meghintsék,
Ez 43.19
adj a Cádok ivadékai közül való levita papoknak, akik hozzám közelíthetnek - mondja az Úr, az Isten -, egy fiatal bikát a csordából bűnért való áldozatul.
Ez 43.20
Végy a véréből és kend meg vele az oltár négy szarvát és a kiszögellés négy sarkát, meg a szegélyt körös-körül, hogy megtisztítsd és megengeszteld.
Ez 43.21
Aztán fogd a bikát bűnért való áldozatul: égessétek el a templomnak egyik elkülönített helyén a szentélyen kívül.
Ez 43.22
A második napon mutass be egy hibátlan kecskebakot bűnért való áldozatul, és tisztítsák meg az oltárt úgy, amint megtisztították a bikával.
Ez 43.23
Amikor elvégzed megtisztítását, áldozz fel egy hibátlan fiatal bikát és egy hibátlan kost a nyájból.
Ez 43.24
Vidd ezeket az Úr elé, a papok hintsenek rájuk sót, és mutassák be őket égőáldozatul az Úrnak.
Ez 43.25
Hét napon át kell naponta egy bakot bűnért való áldozatul feláldozni, meg egy hibátlan bikát és egy kost a nyájból.
Ez 43.26
Hét napon át kell az oltárt bűnteleníteni, megtisztítani és fölszentelni.
Ez 43.27
E napok elmúltával, a nyolcadik napon, és azon túl is mutassák be a papok az oltáron égőáldozataitokat és közösségi áldozataitokat, s én kegyes leszek hozzátok - mondja az Úr, az Isten.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages