apostoli határozatok

Full text search

apostoli határozatok: az ® apostoli zsinaton hozott határozatok, amelyeket az ApCsel 15,23–29 szerint írásba foglalva küldtek meg Antióchiába (Szíriába, Kilíkiába) az ottani egyh. pogánykeresztény tagjainak. Az ~ fölmentik a pogánykeresztényeket a mőzesi törvény (körülmetélés) alól, ugyanakkor arra kötelezik őket, tartózkodjanak a bálványnak feláldozott állat húsának, a vérnek és a fojtott állatnak a fogyasztásától, valamint a kicsapongástól (15,29). Ezek megkövetelését Jakab ap. javasolta a zsidókra, ill. a zsidókeresztényekre való tekintettel azokon a területeken, ahol szórványok voltak (20). Ez a jakabi záradék tiltja a pogány áldozati lakomákon való részvételt, a vérnek, valamint a nem rituálisan vágott állat húsának fogyasztását. A „kicsapongás” vsz. nem nemi szabadosságot v. kultikus prostitúciót jelent, inkább nagyon közeli rokonok házasságára kell gondolnunk, ami a zsidók körében tilos volt és megütközést keltett. A Lev 17 szerint az ide vonatkozó 4 rendelkezés az Izr.-ben élő idegenekre is vonatkozott. Egyébként az ~ban foglalt rendelkezések nem az üdvösség föltételei voltak (vö. ApCsel 15,1.28), hanem a kétféle tagokból (zsidókeresztények és pogánykeresztények) összetevődött közösségek (asztalközösségek) békessége (15,29) kívánta meg betartásukat egy meghatározott tört.-i helyzetben, egy adott vidéken (vö. 15,23). Az ApCsel szövegének ún. Ny-i hagyományában a korhoz kötött 4 elemű rituális rendelkezésből egy 3 elemű (a fojtott állat fogyasztásának tilalmát elhagyva, ill. aranyszabályként csatolva) általános érvényű erkölcsi szabály lett (bálványimádás, gyilkosság, kicsapongás). Az ApCsel szerzőjének a zsidókeresztények és a pogánykeresztények asztalközösségében fölmerült kérdések már nem voltak időszerűek, mégis nagyon fontosnak tartotta a határozatokat (vö. 21,25), mert a Szentlélek sugallatára (vö. 15,28) biztosította az üdvösség tört.-ében a folytonosságot (kontinuitás) Izr. és a törv. igája alól felszabadult Egyh. között (H. Conzelmann).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages