esszénusok

Full text search

esszénusok, esszaiusok: palesztinai zsidó vallási szekta, amely tagjaitól szigorú aszkézist kívánt. Elsősorban Alexandriai Philo és Josephus Flavius alapján lehet róluk képet alkotni, s az idősebb Plinius is említi őket. A Bibliában és a hivatalos zsidó hagyományban nem szerepelnek, bár a Misna egyszer talán említi őket. – A gör. ~ elnevezések vsz. az arám hasen, ill. hasajja ’jámborok, szentek’ többes számú szóalakoknak felelnek meg (® hasszideusok); mások ’hallgatagok’-ként értelmezik az elnevezést. Föltehetően csak Palesztinában éltek, főleg a Holt-tenger környékén (En-Gedi). Először Makkabeus Jonatán (Kr. e. 152–143) korából lehet őket kimutatni, s amikor Josephus Flavius Jeruzsálem pusztulását leírta (ZsidHáb), még mindig léteztek. Önként vállalt szegénységben és cölibátusban éltek (mindamellett nős ~ is voltak, afféle harmadrendiek), és a maguk választotta elöljárónak engedelmeskedtek. Nem kereskedtek és nem katonáskodtak. Kétkezi munkából, kivált földművelésből éltek. Vallási gyakorlataikhoz hozzátartozott a rituális tisztálkodás, Mózesnek és az angyaloknak a tisztelete, a reggeli ima a Nap köszöntésére és a szombat szigorú megtartása. Ugyanakkor a Templom kultuszától és az állatáldozatoktól tartózkodtak. A fölvételt, ami ünnepélyes esküvel járt, hosszú próbaidő előzte meg. Nézeteik általában megfeleltek a ® farizeusokénak. Josephus Flavius szerint a gondviselés kérdésében már-már fatalisták, a lélekről olyan tant vallottak, amely egyébként idegen a zsidóságtól. Volt egy titkos tanításuk is a beavatottak számára. A tanításuk alapjában zsidó, de sok idegen elem vegyült bele, ezért a hivatalos zsidóság soha nem fogadta el. A kumráni közösséggel kapcsolatban némelyek az ~ra gondolnak, de még sok részlet tisztázatlan és magyarázatra szorul.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi