himnusz
himnusz, dicsőítő ének (héb. tehillah): ének, amely Jahvénak Izr. tört.-ében megmutatkozó, mindenekfölötti dicsőségét zengi v. Jahve uralmát, ill. uralomra jutását magasztalja. Eredetileg a kultusz részét alkotta, de később talán a személyes vallásosságnak is kifejezőeszközévé vált. Deutero-Izajás (Iz 42,10–12; 44,23–28; 52,9 kk.) és Sirák fia (Sir 39,14–35; 42,15–43,33) is szívesen felhasználta ezt a költői műfajt. A ~oknak csaknem mindig egyforma a szerkezetük, felépítésük. Az élükön egy felszólítás áll, ez a kultusz részvevőinek v. egyáltalán az igaz embereknek, esetleg a természetnek szólnak: dicsőítsék, áldják, magasztalják Jahvét (pl. Zsolt 148; 150). Ezután a ~ fő része felsorakoztatja Jahvénak dicséretre méltó tulajdonságait v. nagy tetteit, amelyeket a természetben v. a tört.-ben végbevitt; ezt olykor meg-megszakítja a dicsőítésre való felszólítás megismétlése (98,4–8; 147,1.7.12), ha az a ~ végén is visszatér (103,22; 104,35), akkor a ~ strófikus jelleget ölt. – Az ÚSz-ben (a ® gyermekségtörténetben) egész sor ósz-inek látszó ~ megőrződött: ® Benedictus, ® Magnificat, ® Nunc dimittis. A levelekbe még más ókeresztény kultikus ~ok is (vö. ApCsel 16,25) beépültek (Ef 1,3–14; 5,19; Fil 2,6–11; Kol 1,15–20; 3,16; 1Tim 3,16; Jel 11,15–18). ® doxológia, ® héber költészet, ® zsoltár.
