Formatörténet

Full text search

Formatörténet Exegetikai módszer, melyet az ÓSZ-i és az ÚSZ-i B-tudomány szd.-unk eleje óta alkalmaz az egyes B-i könyvekben megőrzött hagyományanyag írásba foglalás előtti, szóbeli hagyományozásának vizsgálatához.
A módszer egyik alapvető felismerése az volt, hogy az ókorban a szóbeli (és írásbeli) megnyilatkozások szigorú formai követelmények szerint mentek végbe. Másrészt viszont az így kialakult formák és műfajok a közösség hétköznapi vagy kultuszi életének meghatározott alkalmaihoz kötődtek, és így a közösségi élet igényei és törvényszerűségei már eleve meghatározták az alkalomhoz illő beszéd vagy írás formáját, műfaját. A közösségi életnek, a B esetében Izráel népének és az első keresztyén gyülekezetek életének azon helyzeteit, amelyekben a különböző irodalmi formákat és műfajokat használták, a német kutatók Sitz im Leben-nek nevezték el. Egy Sitz lm Leben-hez (= élethelyzethez) több műfaj is tartozhat (pl. az istentisztelethez mint kultuszi Sitz im Leben-hez tartozhat az ének, az imádság, a prédikáció, az áldás stb. műfaja). A formatörténészek szerint egyetlen B-i perikópát sem lehet teljesen megérteni, értelmezni műfajának Sitz im Leben-e nélkül. De fordítva is áll a tétel: Izráel és az első keresztyén gyülekezetek életét nem lehet teljesség igényével leírni az élethelyzetekhez tartozó műformák tekintetbe vétele nélkül.
A formatörténészek másik alapvető felismerése pedig az, hogy a B-i könyvek, de különösen a Tetrateuchos és a syn-ok (ld. TETRATEUCHOS, EVANGÉLIUMOK), nem magas szintű irodalmi alkotások, hanem olyan közösségek alkotása, amelyek koruk irodalmi életétől meglehetősen távol éltek. A mózesi könyvek és a syn-ok olyan hagyományanyagot tartalmaznak Izráelre, vagy Jézusra vonatkozólag, amelyet az egyes nemzedékek szájhagyomány útján adtak át egymásnak. A B-i szerzők csak egészen csekély mértékben tekinthetők modern értelemben vett íróknak, valójában hagyományozók, gyűjtők és szerkesztők. A formatörténeti kutatás nem a B-i könyvek szerzőiről, hanem inkább a névtelen hagyományozó csoportokról, vagy a Jézusról szóló hagyományt elsőként felhasználó, továbbadó keresztyén gyülekezetek életéről, alkotóerejéről akar felvilágosítást adni. Célja elérése érdekében alkalmazta anyagának vizsgálatára a szájhagyománynak azokat a törvényszerűségeit, amelyeket a néprajz kutatói a múlt szd. vége felé az É-európai, különösen is az izlandi, mondavilág elemzésekor feltártak. A szájhagyomány egyik első törvénye az, hogy szóban csak kisebb hagyományegységeket adnak tovább, ezért a B-i anyagban is meg kell keresni azokat a legkisebb, önmagukban értelmes egységeket, amelyek a hagyomány kezdetén álltak.
E kettős feltételezés alapján a formatörténeti kutatás így fogalmazta meg feladatát: meg kell keresni a B-i anyagban ezeket a legkisebb értelmi egységeket, ki kell emelni őket abból a szerkesztői keretből, amelybe a gyűjtők illesztették (azaz el kell választani a tradíciót a redakciótól), majd az így megkapott egységnek stílusjegyei alapján meg kell határozni a műfaját, a hozzá tartozó Sitz im Leben-t, és végig kell kísérni a hagyományozás történetét az írásba foglalásig.
A módszert először az ÓSZ-i kutatás alkalmazta, különleges fontosságúvá azonban azáltal vált, hogy az I. világháború után felhasználták az ÚSZ, különösen is a syn-ok vizsgálatához. Később a módszert kiterjesztették majdnem az egész ÚSZ-re (kivétel pl. a Jn).
A kutatóknak az ev-okra vonatkozó felismeréseit a következő pontokban foglalhatjuk össze:
1. A syn-ok nem egységes műalkotások, hanem kisebb hagyományegységek gyűjteményei, amelyeken még fel lehet ismerni a szóbeli hagyományozás formáit és törvényszerűségeit.
2. A szájhagyomány az írásba foglalás előtt csak kisebb egységeket adott tovább (Jézusról szóló történetek, kisebb beszédcsoportok, egy-egy Jézusi mondás stb.).
3. A keretükből kiemelt kisebb egységekben sajátos stílusjegyek, műfaji sajátosságok ismerhetők fel.
4. Az egyes műfajoknak írásos rögzítésük előtt, a szájhagyomány idején, meghatározott Sitz im Leben-ük volt a keresztyén gyülekezetben.
5. Az evangélisták összegyűjtötték ezeket a kis egységeket, és lazán összeillesztve ev-okká állították össze őket. Mk volt az első, aki az ev műfaját megalkotta. Bár Mt és Lk már felhasználta Mk-ot, amellett azonban merített a szóbeli hagyományból is (ld. FORRÁSELMÉLET, Q-beszéd-forrás).
6. A syn-ok nem történeti értelemben vett életrajzok, hanem az első keresztyén gyülekezetek hitbeli bizonyságtételei.
7. A gyülekezet feltámadás-hite nem volt hatás nélkül a Jézus életéről szóló tudósításokra. Ezek a gyülekezet teológiájának hatása alatt formáládtak.
8. A gyülekezeti élet szükségletei nagymértékben meghatározták az ev-ok tartalmát.
A gyakorlati munka során a formatörténészek két, egymástól eltérő vizsgálati módszert alkalmaztak: egy »szintetikus-esztétikait'' és egy »analitikus-tartalmit«. Az első esetben a gyülekezeti élet szükségleteiből, Sitz im Leben-eiből kiindulva határozták meg a lehetséges formákat, majd külső formajegyeik alapján csoportosították őket. A másik esetben külön vizsgálták valamennyi egység stílusjegyeit, de inkább tartalmi szempontok szerint csoportosították őket. A kétféle kiindulópont alkalmazásának következménye azonban az lett, hogy a különböző csoportosítások nem fedik egymást, azaz nincs egységes vélemény abban a tekintetben, hogy az ÚSZ-ben milyen irodalmi formák, műfajok fordulnak elő, nem beszélve a terminológiai zavarról.
A szintetikus-esztétikai vizsgálat öt olyan műformát különböztet meg, melyeknek mindegyike az ősegyház valamilyen fontos élethelyzetéhez kapcsolódik. Ezek: a) A paradigma, amely egy-egy jézusi mondás vagy tett példaszerű, csattanós elbeszélése. A paradigma a keresztyén igehirdetés legkorábbi formájának számít. Példa: a szombatnapi kalásztépés, a templom megtisztítása. Ezek a történetek a szájhagyomány során csiszolódtak tömör, csattanós elbeszélésekké, mivel minden lényegtelen lekopott róluk. b) A novellák esetében fordított a helyzet. Ezek Jézus csodatetteit elbeszélő színes történetek, melyek a g. mondavilág csodás történeteihez szokott embereket voltak hivatva megnyerni a keresztyén hit számára. (Példa: az ötezer ember megvendégelése). c) A legendáknak két fajtája volt: az egyik valamilyen vallásos szokás eredetét értelmezte (példa: az utolsó vacsora története), a másik a középkori szentekről szóló legendákhoz hasonlóan egy-egy emberhez kapcsolódtak (példa: Péter tengeren járása, a bűnös asszony megkeni olajjal Jézus lábát). d) Mítosznak nyilvánítottak minden olyan elbeszélést, amely valamilyen »természetfölötti« eseményről számolt be. (Példa: Jézus megkeresztelkedése, megkísértetése és megdicsőülése). e) Parainéziseknek nevezték el azokat az ev-i tanításokat, melyeknek célja a gyülekezetek intése volt.
A másik elemzés inkább tartalmi megfigyelésekből vonta le a maga következtetéseit. Így különbséget tett elbeszélő anyag (Jézusról szóló elbeszélések) és beszédanyag (Jézus szavai) között.
Az elbeszélő anyag két fő részre oszlik: a) Jézus csodái, ahol különválasztották Jézus gyógyítási csodáit és az ún. természeti csodákat; b) történeti elbeszélések és legendák: ebbe a csoportba tartozik Jézus megkeresztelése, megdicsőülése, továbbá Jézus születésének, szenvedésének és feltámadásának története.
A beszédanyag három fő részre oszlik: a) apoftegmák, melyek Jézus vita- és tanítóbeszédeit tartalmazzák. Ezek olyan történetek, melyeknek csattanója egy-egy jézusi mondás. Ezen túlmenően vannak »életrajzi apoftegmák« is, ahol nincs párbeszéd, vitatkozás, hanem a keret csupán egy-egy jézusi szót őrzött meg (Jézus elhívja első tanítványait Mk 1,16-20). b) Az Úr szavai olyan jézusi mondások, amelyeket mindenféle keretelbeszélés nélkül hagyományoztak tovább. Ezeket tartalom és forma szerint így csoportosították: bölcs mondások, profetikus és apokaliptikus kijelentések, a gyülekezetek életét szabályozó törvények, példázatok és parabolák.
A formatörténeti kutatás kritikai méltatása
A formatörténet legfontosabb felismerése az volt, hogy az ev-ok nem Jézus-életrajzok, hanem olyan elbeszéléseknek és tanításoknak a gyűjteménye Jézus életének különböző szakaszaiból, amelyeknek fennmaradását a keresztyén gyülekezetek fontosnak tartották. Ezért szükséges megismernünk azokat a gyülekezeteket is, amelyek megőrizték ezeket a hagyományokat, egy olyan korban, amikor az ÚSZ-i iratok még nem voltak meg.
Szükséges azonban a kritikus pontokat is látnunk.
Rendkívül zavaró az, hogy a kutatók különböző kiindulási pontokat alkalmaztak munkájukban, és ezért különböző irodalmi formákat különítettek el, s ezen túlmenően a hagyományanyagnak egy jó része csak nehezen sorolható be az egyik, vagy másik osztályozási formába. Ha azonban ennyire nehéz az osztályozás, ez a további megfontolásokat, feltételezéseket is megkérdőjelezi.
Zavaró az a tény is, hogy a modern racionalizmus szempontjait is belekeverik az osztályozásba, amelyet egyébként is főleg tartalmi szempontok szerint végeznek el. Így semmilyen megokolást nem adnak pl. arra nézve, miért sorolják külön irodalmi műfajba az - úgymond - »természetfeletti« dolgokat tartalmazó egységeket.
Kérdéses továbbá az az alapvető feltételezés, hogy az ÚSZ népi irodalom és ezért alkalmazhatóak rá az É-európai népek mondáinak szájhagyománybeli törvényszerűségei az ÚSZ-i irodalom sajátosságainak figyelembevétele nélkül. A gyülekezetek feladata ugyanis nem ősidőkből származó titokzatos mondák továbbadása volt, hanem az ev hirdetése. A gyülekezetek Krisztus-ismerete olyan személyektől származott, akik maguk is Jézus tanítványai voltak.
Ezért nem igaz a formatörténészeknek azon állítása sem, hogy a Jézusról szóló hagyomány a keresztyén gyülekezetek alkotása, ill. a keresztyén gyülekezetek meg sem kísérelték saját tanításukat elválasztani Jézus eredeti tanításától. Ezért adtak a meghatározott formáknak a kutatók a hellénista irodalomból átvett, eleve negatív töltésű elnevezéseket: legenda, mítosz, novella. Az 1Kor 7 és Mk 7,19 is szépen mutatja, mennyire tudatosan választották el a keresztyén hagyomány továbbadói Jézus tanítását a sajátjukétól.
Napjaink formatörténészei felismerték ezeket a problémákat, s munkájukat ezért főképpen az irodalomkritika területére szorították, s nem próbálnak formális stílusjegyek alapján tartalmi következtetéseket levonni.
A formatörténeti kutatás pozitív továbbfejlesztése és egyúttal kritikája a REDAKCIÓTÖRTÉNETi kutatásban következett be.
VG

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi