átalvető
átalvető: 1. kettős tarisznya, amelyet oly módon visznek vállon, hogy egyik fele elöl, a másik hátul lóg. Fehér kendervászonból, ill. színes, mintás gyapjúszövetből készül. Két száját korcba bújtatott zsineggel húzzák össze és kötik meg. Napjainkban csak a nyelvterület keleti részein található meg. Erdély és Moldva egész területén mindennapos, nélkülözhetetlen eszköz. A Tiszántúlon középen megcsavart vászonzsákokkal cipekednek hasonló módon, de a tárgy erdélyi formája itt nem ismeretes. Legelterjedtebb megnevezése az átalvető, a kalotaszegi és a Brassó vidéki magyarok inkább iszák néven ismerik. – Az átalvetőt sokféle célra használják. Városba, piacra, munkába menet cifra iszákot visznek magukkal, abba teszik az élelmet, ruhaneműt. Használják a mezei munkák során is, magvetés, betakarítás, vadgyümölcs és egyéb erdei gyűjtögetés céljaira. Egy-egy gazdaságban 18–20 átalvető is található, a kisgazdáknál legalább 8–10 db volt szükséges. Városba, vásárba vagy a mezőre menve a nő viszi az átalvetőt férje után, férfi igen ritkán veszi a vállára. – A tárgy színe és mintázata alapján nemcsak viselője nemzetiségét lehetett felismerni, megállapítható volt az is, hogy melyik falu lakosa. – Az átalvető igen régi teherhordó eszköz, bőrből már a szövés feltalálása előtt is készülhetett. Napjainkig szorosan kapcsolódik a lóval, szamárral történő málhás szállításhoz is. A pásztorok által használt átalvető a teherhordó állat két oldalán lóg (→ tergenye). A kocsinyereg átalvetője bőrből varrott, fedeles, a nyereg két oldalára szíjazzák fel. A kiskunsági pásztorok az átalvetőt a bárány tömlősen – egy darabban – lenyúzott bőréből töréssel készítették. A lenyúzott bárány bőrét fejével lefordítva bekötötték, a farán levő nyílás bekötésére a hátsó lábak bőrét használják, míg az első két láb összecsomózott bőrénél fogva hordják. – Erdélyi történetét a 17. sz.-tól írásos adatok is megvilágítják. Kalotaszegen 1679-ben a román papok évi adójában egy-egy szőr (= gyapjúszőttes) is szerepel, Háromszékben vászon és gyapjú átalvetőt egyaránt említenek a 17. sz. utolsó harmadában. Az átalvető a szomszéd népek közül megtalálható a románoknál Erdély egész területén és a máramarosi ukránoknál. Ismeretes a Balkánon, Itáliában és az Ibériai-félszigeten, ahol kapcsolódik a málházó teherszállításhoz. – Irod. Paládi-Kovács Attila: Einige Bemerkungen über die Traggeräte der ungarischen Bauernschaft (Műveltség és Hagyomány, 1971); Vakarelski, Christo: Arten des Tragens bei den Bulgaren (Műveltség és Hagyomány, 1971); Das, J.: Wie die Männer in Portugal Lasten tragen (Műveltség és Hagyomány, 1971). – 2. → hátravető
Paládi-Kovács Attila
