daru (lat. Grus grus)
daru (lat. Grus grus): a magyarság egyik megbecsült ősi vadmadara. A daru eredete valószínűleg a finnugor korból származó hangutánzó szó. A 16. sz.-tól írásos emlékeink vannak a szelíd darvak tartásáról, a nemesi udvarházak darvait gondozó darvászokról. A parasztudvarokban még a századforduló idején is tartottak szelíd darut. A → pákászok fészkelőhelyeiket tulajdonjeggyel látták el, a darufiókákat hazahordták és felnevelték, megszelídítették. A szelídítés módja az volt, hogy a darukat ólban tartották, koplaltatták, pálinkába, borba áztatott kenyérrel lerészegítették, néhány órára a csőrét a nyakához lekötötték, szárnytollait, lábát összekötötték. A daru a parasztudvar díszmadara volt, viselkedéséből az időjárásra következtettek, hangos krúgatásukkal az idegent jelezték. A néphagyomány megőrizte annak az emlékét, hogy az alföldi várfalakon azért tartották a szelíd darucsapatot, hogy az éjszaka leple alatt közeledő ellenséget észrevegyék. Már 1433-ból említik, hogy a szegedi piacon sok a daru és a túzok, s ezeknek a madaraknak a húsát eszik is. A hortobágyi pásztorok a daruhús fogyasztásáról ma is tudnak, a madár lábszárcsontjából árat, pipaszurkálót, acél-, kova- és bicskatartóikra gyűrű alakú díszt készítenek. Jánoshalmán darucsontból készült avar kori kettős sípot találtak. A darutollat – leginkább kalapjuk bal oldalán – a legújabb időkig a pásztorok viselték. A tiszántúli vásárok jellegzetes alakja volt a darutollárus, aki deszkalapocskába tűzdelve árulta portékáját. A darutoll viselését a túzoktoll szorította ki. A Hortobágyon a vedlő, összefagyott szárnyú darut és túzokot lóhátról karikás ostorral, pányvával fogták el. A sárréti néphagyomány a daruval kapcsolatban megőrzött Ibykus-motívumokat (a darvak a gyilkost követik) is. A táltos anyja lehetett daru, felnevelhették a táltosokat darvak, sasok, daru- vagy sastollat hordtak a vállukon. A táltos és a daru ilyen kapcsolata valószínűleg a totemizmus emléke. – Szelíd darut tartottak az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak. Később megemlékeznek a szelíd daruról India mogul uralkodói, a kínai források. A daruhús fogyasztásáról az ókori görögök, rómaiak idejéből, majd a Balearokról, Franciao.-ból van tudomásunk. Őrszemként tartják udvarukban a darut a dobrudzsai tatárok. Ismerik a daru szelídítését a congaree-indiánok (Kalifornia). – Irod. Takáts Sándor: Rajzok a török világból (I–III., Bp., 1915–17); Szűcs Sándor: A régi Sárrét világa (Bp., 1942); Gunda Béla: Totemistische Spuren in der ungarischen táltos-Überlieferung (Glaubenswelt und Folklore der sibirischen Völker, szerk. Diószegi Vilmos, Bp., 1963); Gunda Béla: Die Jagd und Domestication des Kranichs bei den Ungarn (Anthropos, 63–64, St. Augustin, 1969).
Darutollárus portékája (Hortobágy)
Gunda Béla
