kimuzsikálás, kitáncoltatás
kimuzsikálás, kitáncoltatás: megszégyenítő népszokás. A → táncillem megsértésének a következménye, a legények bosszúja a kikosarazásért, vagy egyéb valóságos vagy vélt sértésért. Kimuzsikálás volt a következménye annak is, ha egy leány illetlenül viselkedett a legényekkel szemben s magára haragította őket. Ha a leány visszautasította a legény táncra kérését, de mással elment táncolni, akkor a legények összefogtak. Lepénzelték a zenekart, amely alkalomadtán körülvette a leányt, s a Rákóczi-induló vagy más marsdallam muzsikálása mellett a kijárathoz szorította, ott kezébe gyakran seprűt nyomtak és kilökték az ajtón. A kimuzsikálás egyik változatában a zenészek muzsikálni kezdtek, az egyik legény felkérte a leányt táncolni. Amikor a zenészek elé értek, a muzsikálást leállították és söprűt nyomtak a leány markába. Vagy a zenét megállítva, név említése nélkül ismertette a legény az esetet, s a magára ismerő lány megszégyenülve távozott. A kimuzsikálás fogalmát gyakran csak körülírással szokták kifejezni, pl. „kibabrátak vele” (Mezőség); „kiküldés a táncból” (v. Alsó-Fejér m.). A szokás esetenként súlyosan kihatott a leány életére. Ritkábban előfordult, hogy legényt is kimuzsikáltak. (→ még: közvélemény-büntetés, → kiközösítés) – Irod. Szendrey Ákos: Népi büntetőszokások (Ethn., 1936); Faragó József: A tánc a mezőségi Pusztakamaráson (Erdélyi Múz., Kolozsvár, 1946); Morvay Péter–Pesovár Ernő: Somogyi táncok (Bp., 1954); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958); Kallós Zoltán: Tánchagyományok egy mezőségi faluban (Tánctud. Tanulm., 1963–64., Bp., 1964).
Jávor Kata–Pesovár Ferenc
