lánctánc, füzértánc
lánctánc, füzértánc: a csoporttáncok egyik átfogó, legkollektívebb műfaji-formai osztálya. A táncosok összefogódznak (kéz-, váll-, derék-, övfogás) vagy eszközök segítségével (kard, bot, abroncs, szalag, kendő) alkotnak láncot. Az összekapcsolódás alapvetően meghatározza a lánctáncok formai vonásait: motívumkészletük egyszerű és csekély, szerkezetük kötött vagy félig szabályozott. A láncformából adódó egyöntetűség kényszere az egyéni táncalkotást, a rögtönzést korlátozza. A térbeli mozgást, a lépések sorrendjét gyakran táncvezető irányítja. Zárt (kör) és nyitott (félkör, sor, kígyó- és csigavonal), továbbá egynemű és vegyes lánctáncokat szoktak megkülönböztetni. A gyermekjátékokra is jellemző láncformáknak az európai tánckultúrában nagy múltja és jelentős szerepe van, míg másutt (Kisázsia kivételével) szórványosabb. Első bronzkori adataink az antik tánckultúra emlékeivel bővülnek ki. A középkori és reneszánsz táncokban (carole, branle) uralkodó láncformát az újabb párostáncdivat szorítja háttérbe. Szívós, elemi formaként azonban koronként újjáéled, s a paraszti táncélet a 19. sz. végéig megőrzi (német Reigen, Langetanz; francia rondes, farandole). Ma főként a Balkán s részint K-Európa népi tánckultúrájára jellemző (szerb: kolo, román: hora, bolgár: horo, orosz: horovod, szlovák: kol’eso). A lánctánc szerepe keleti népcsoportjaink (moldvai és gyimesi csángók, bukovinai székelyek) táncéletében jelentősebb. Másutt már csak a leánykarikázó, az ugrós, a lakodalmi labirintus-tánc, a körcsárdás, valamint a gyermekjátékok képviselik a régies lánctáncformát. (→ még: bodnártánc, → csángó táncok, → gyertyás tánc, → hora, → karikázó, → körcsárdás, → labirintus-tánc, → ugrós) – Irod. Sachs, C.: World History of the Dances (New York, 1937); Wolfram, R.: European Song-dance forms (Journal of the IFMC, Cambridge, 1956); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III., A–B., Bp., 1955–56); Jankovics, Sz. L.–Jankovics, Sz. D.: Narodne igre (I–VIII., Beograd, 1934–64); Martin György: Egyéni és közösségi formatípusok a népi táncalkotásban (MTA I. Oszt., Közl., 1969); Martin György: Die branles von Arbeau und die osteuropäischen Kettentänze (Studia Musicologica, 1973).
Lánctánc (Gyimes, v. Csík m.)
Martin György
