mesei sztereotípia
mesei sztereotípia: A valódi meséhez mint műfajhoz szervesen hozzá tartoznak, annak formai részét alkotják a mesekezdő (→ mesekezdő formula), mesezáró (→ mesezáró formula) és a cselekmény fordulópontjaira utaló átvezető formulák. Emellett gyakoriak a mesealakok tulajdonságait érzékeltető vagy párbeszédekben elhangzó formulaszerű állandó szóösszetételek, melyek azonos formában, mintegy a hétköznapi helyzet mesei jellegére utalva a közbeszédben is előfordulnak. Ilyenkor → népmesei szólásnak nevezzük őket. Leggyakoribb és legismertebb mesei sztereotípiáink a következők: egyet mondok, kettő lesz belőle; előttem világosság, hátam megett sötétség; köd előttem, köd utánam; kétszer se mondatta magának; Hol jársz itt, ahol a madár se jár?; a szegény embernek → Annyi gyereke volt, mint a rosta lika, még eggyel több, a királykisasszony olyan „szép, hogy a napra lehet nézni, de rá nem” vagy a hős olyan széppé vált, hogy „hetedhét országon hét puszta határon nincs párja”. A hős köszöntésére, hogy „Jó estét öreganyám”, így válaszol az erdei kunyhó boszorkányforma gazdája: „→ Szerencséd, hogy (öreg)anyádnak szólítottál!, különben felfaltalak volna!”. A természetfeletti ellenfél így szól a párviadal előtt a hőshöz: „Mikor anyádban annyi voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni”. „Hogy menjünk – kérdi tovább – ölre, vagy kardra, vagy botra?”, „Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!” – válaszol a hős. Vagy a hős és táltoslova párbeszéde: „Hogy menjünk, édes gazdám, mint a szél, vagy mint a gondolat?” – „Úgy, édes lovam, hogy se tebenned, se énbennem hiba ne essék!”. Csupa állandó, jól kicsiszolt fordulat a sárkány és lova párbeszéde is: „Kutyák, ebek igyák véredet, nincs mit enned, nincs mit innod, nincs szép gazdasszonyod?” – „Van mit ennem, van mit innom, de nincs szép gazdasszonyom. Ellopták. – Kicsoda? – A volt ura. – Ehetem, ihatom, pipázhatom? Utolérjük? – Egy zsák diót megtörhetsz, egy hordó bort megihatsz, egy mázsa dohányt elpipálhatsz, úgyis utolérjük”. De gyakran alliteráló, állandó szóösszetételeket találunk a megszólítások és fenyegetések között is: „Szívemnek szép szerelme...”, → halálnak halálával halsz meg, „karóba fütty (függ) a fejed!”. Ilyen állandó szóösszetételekből alakult a mesehősök egy részének a neve is: „Veresálnokvitéz”, → Szépmezőszárnya, „Világszépasszonya” stb. Ezek a mesei sztereotípiák a mese nyelvi ritmusának pillérei. (→ még: ásó, kapa választja el őket, → varázsszó, → Vert viszen veretlent...) – Irod. Katona Imre: Prózai epikus hagyományok (Tápé története és néprajza, Tápé, 1971).
Kovács Ágnes
