mindenszentek

Full text search

mindenszentek: egyházi ünnep, amelyhez a halottakra való emlékezés szokásai, hiedelmei kapcsolódnak. Az 1. sz.-tól kezdődően a keresztény egyházak nov. 1-én ünneplik. Eredetileg azoknak a halott lelkeknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A bencés kezdeményezésű kultuszból a magyar bencések is hamar kivették részüket. Általánossá a Tridentinummal újjászülető szentkultusz nyomán vált, de az utána következő halottak napja miatt elsorvadt, annak vigilijájává lett. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezik. – Nem tudjuk, hogy az ünnepi népi szokásai mikor alakultak ki. A sírok megtisztítása, virággal díszítése éppúgy általánosan elterjedt szokás a nyelvterületen, mint a halottak lelki üdvéért szóló gyertyagyújtás. Mindezek mellett helyi szokások is kialakultak: Göcsejben pl. mindenki annyi verset harangozott, ahány halottja volt, másutt a koldusokat ajándékozták meg az alkalomra készült cipóval, rétessel stb. ( szegények etetése). Ahol szokásban volt a halott etetése, ott – a család bőséges lakomázása, néhol mulatozása után – éjszakára a család halottainak terítettek aszerint a hiedelem szerint, hogy ezen az éjaszakán a halottak kikelnek sírjukból. A munkát általában tiltották, hogy a halottak nyugalmát ne zavarják meg, s ezt a tilalmat ( tilalom) több vidéken kiterjesztették a halottak hetére is. Egyes falvakban hagyományosan ezen a napon tartották meg a bíróválasztást, a cselédfogadást, s újították meg az egész tanácsot. – Irod. Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Bálint Sándor: Az esztendő néprajza (Bp., 1943); Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból (I–II., Bp., 1977).
Németh Imre

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi