nyírták vagy vágták
nyírták vagy vágták: tréfás mese (→ reális mese) az akaratos, → makacs asszonyról. A makacs asszony és férje egy szépen lekaszált rét (egy darab posztó) láttán azon vitatkoznak, hogy azt vajon nyírták-e vagy vágták? A férj nem tudja meggyőzni a feleségét, s haragjában, derekára kötelet kötve, a vízbe dobja. Az asszony elmerül, már csak a keze látszik, de ujjaival még mindig az olló mozgását utánozza. Férje utána dobja a kötelet is (AaTh 1365B; → Tetyüettefi). A típusnak mindössze 4 magyar változata ismert Kazinczy Gábor kéziratos népmesegyűjteményéből és Berze Nagy János besenyőtelki gyűjtéséből (lekaszált rét), ill. Kálmány Lajos hagyatékából és Dugonics András közmondás- és példagyűjteményéből (posztó–paszomántlopás). Már a magyar változatok sem egészen egyöntetűek, olykor csupán a vízbe dobott asszony kézmozdulata közös bennük. A mese a makacs asszonyról szóló → példázatok típuscsoportjába tartozik (AaTh 1365). A nemzetközi népmesekatalógus 10 tréfás mesét sorol ide, ezek közül 6 a magyarban is ismert: „A férj vízbe fúlt feleségét a víz folyásával ellenkező irányban keresi”: AaTh 1365A; nyírták vagy vágták: AaTh 1365B; Tetyüettefi: AaTh 1365C; → Mondjad hát, széna!: AaTh 1365F*; „Rigó vagy húros madár”: AaTh 1365H*; „A férj makacs feleségét mindig az ellenkezőjére kéri, mint amit szeretne”: AaTh 1365J*. A típusok összetartozása szempontjából figyelemre méltó Berze Nagy János szövege, melynek elmondója három típust is összekapcsol: AaTh 1365B + AaTh 1365C + AaTh 1365A. A változatok nagy része egyetlen típusból, ill. motívumból áll, ezt egészíti ki olykor a „Királykisasszonyba bújt ördög” típus (AaTh 1164D, BN 1154), amint ez a Kazinczy Gábor-féle változatnál vagy a közismert „Mondjad hát, széna!” mesénél is látható. Mesénk első feljegyzése az i. sz. 5. sz.-ból való: szanszkritból kínaira fordított száz elbeszélés egyikeként a Tripitaka tartalmazza, Európában a 10. sz.-ban jelent meg Romulus angolszász mesegyűjteményének függelékében, megtalálható Jacques de Vitry, Etien de Bourbon és Marie de France gyűjteményében is (12–13. sz.), a 16. sz.-ban a német Schwank-gyűjteménynek kedvelt darabja. Egész Európában ismert, s innen Angol-Amerikába is eljutott. Szomszédaink is jól ismerik. Különösen az erdélyi román változatok állanak közel a mieinkhez. – Irod. Heller Bernát: Három a dalu (Ethn., 1926); György Lajos: A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai (Bp., 1934); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II., Pécs, 1957); Ortutay Gyula–Dégh Linda–Kovács Ágnes: Magyar népmesék (III., Bp., 1960); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Stroescu, S. C.: La typologie bibliographique des facéties roumains (I., Bucureşti, 1969); Tubach, F. C.: Index exemplorum (Helsinki, 1969; FFC 204).
Kovács Ágnes
