Kronosz

Full text search

Kronosz – a titánok egyike, Uranosz és Gaia fia. Ő volt a legfiatalabb a tizenkét testvér között; anyja biztatására fellázadt apja ellen, a Gaiától kapott kovakő sarlóval levágta Uranosz nemi szerveit, letaszította az égből, s magát nyilvánította a mindenség urának. Titanisz-húgával, Rheiával három lányt (Hesztia, Héra, Démétér) és három fiút (Hadész, Poszeidón, Zeusz) nemzett. Félve, hogy szülöttei majd az ő uralmára törnek, megszületésük után rögtön lenyelte őket. Az utolsó, Zeusz helyett azonban Rheia egy pólyába burkolt követ adott férjének, a kicsit pedig titokban neveltette fel Kréta szigetén. Felnővén Zeusz rákényszerítette apját, hogy testvéreit kiokádja, s azok segítségével, hosszú harc árán letaszította ~ a trónról. A trónfosztott istenre rázárult a Tartarosz; a római mondák szerint viszont ~ Itáliában telepedett le és Saturnus néven alapított birodalmat. Uralma jó emléket hagyott az emberekben, aranykorként emlegették később. – Kevés ókori ábrázolás ismeretes ~ ról; az újkorban Goya festett iszonyú látomást Saturnus felfalja gyermekeit címmel. A témát rajta kívül Vasari és Rubens is megfestette. II B1, XIII A3

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi