Poszeidón

Full text search

Poszeidón – a tengerek istene, Kronosz és Rheia fia. Születése után apja gyomrában kötött ki, mint minden testvére Zeusz kivételével; utóbbi aztán kiszabadította, és fivérükkel, Hadésszal együtt megdöntötték apjuk uralmát. A nagy osztozásnál, amikor Zeusz az ég és föld ura lett, ~ a tengereket kapta. Minden tengeri istenség és víziszörny az ő birodalmához tartozott; tengeralatti palotái között lovak vonta szekerén suhant a hullámok fölött feleségétől, Amphitritétől kísérve, aki gyermekeiknek, Tritónnak, Bentheszikümének és Rhodénak anyja volt. Háromágú szigonyával ~ vihart támasztott vagy a földre sújtva földrengést keltett. Mogorva, bosszúálló természetű, még halhatatlan társaival is gyakran viszálykodó isten volt; Athén birtokáért Athénével, Korinthoszéért Héliosszal, Argoszéért Hérával vetélkedett, s mindhárom alkalommal ő maradt a vesztes. Akik megsértették, azok ellen tengeri szörnyeket küldött (lásd Laomedón, Andromeda, Hippolütosz), Odüsszeuszt ádáz haraggal üldözte a küklópsz megvakítása miatt. Neki is szép számmal születtek „balkézről való” sarjai: Agénór1, Aiólosz2, Amükosz, Ankaiosz, Antaiosz, Bélosz1, Buszirisz, Buszirisz, Epópeusz, Erginosz2, Eumolposz, Halorrhothiosz, Hürieusz, Khrüszaór, Küknosz1, Küzikosz, Megareusz, Naupliosz1, Nauszithoosz, Néleusz, Órión, Pégaszosz, Peliasz, Periklümenész, Phaiax, Polüphémosz1, Próteusz1, Pterelaosz, Szkeirón, Thészeusz. A rómaiak Neptunussal azonosították, aki eredetileg folyamisten volt. Egyéb tetteire és kapcsolataira nézve lásd még Aiakosz, Aiasz2, Aktór1, Alopé, Idasz, Iphimedeia, Mésztra, Kekropsz1, Kaineusz, Laomedón, Minósz, Pasziphaé, Pelopsz, Periklümenosz, Szkülla1, Theophané. – Fontossága ellenére ~ kevés ókori irodalmi műben játszik akkora szerepet, mint Homérosz két eposzában, ezek közül is főként az Odüsszeiában. – Annál szívesebben ábrázolták képzőművészek, mintegy kétszáz vázaképen és sok mozaikon láthatjuk, főleg Aphitritével vagy más tengeristenségekkel, és több szép szobra maradt fenn, köztük egy Lüszipposztól, ezek főleg háromágú szigonyával mutatják. Az újkorban egyebek közt Mantegna, Carracci, Veronese, Boucher és Rubens vásznain szerepel, Sansovino és Bernini szobornak mintázta; díszkutaknak is kedvelt figurája. – Markáns zenei arcképet festett róla Monteverdi az Odüsszeusz hazatérése c. operájában. I A2, I B2, I D2, II B2, III A3, IV B3, IV C3, V B3, VIII A3, VIII B2, IX C3, XIII C1, XV A3, XV B3, XV C2, XVI B1, XVI B2, XVI B3

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages