kentaurok

Full text search

kentaurok – görögül kentauroszok, mítikus nép, amely Kentaurosztól származott, és Thesszáliában élt, majd a lapithák a Pindoszon túlra, Épeiroszba szorították őket. A ~nak lóteste volt, amelynek elejéből férfi felsőteste nőtt ki deréktól. Nyers, erőszakos és buja fajta voltak, a bortól pedig egészen eszüket vesztették. Ilyesmi történt Peirithoosz lapitha király és Déidameia lakodalmán is, amelyre a király óvatlanul a ~at is meghívta. A lerészegedett ~ vezére, Eurütión2 a menyasszonyra rontott, mire társai is felragadtak egyet-egyet a jelenlévők asszonyai közül. A lapithák és a lakomára meghívott görög hősök nőik segítségére siettek, és iszonyú harcban a legtöbb ~ megölték, a többit megfutamították (lásd még Kaunosz). A ~ közt kivételnek számított a bölcs és szelíd Kheirón, sok kiváló görög hős nevelője és Pholosz, mellesleg az ő származásuk nem is volt azonos a többi kentauréval. – Mint emberi és állati elemekből kombinált lények a ~ leginkább a szatüroszokhoz és szilénoszokhoz (lásd Szilénosz) hasonlíthatók; természetükben is valamelyest egyeznek, és késői ábrázolásokon valóban gyakran látni ~ at Dionüszosz kíséretében. Az ókorból ~ t ábrázoló vázakép és dombormű (pl. Héraklész és Thészeusz harca a ~ kal) sok maradt fenn. A legkedveltebb téma a ~ és a lapithák harca volt, ez szerepel az athéni Pathenón frízének metopéin, amelyekből sok viszonylagos épségben maradt ránk, s ma a British Museumban látható. Az újkorban Michelangelo szobra és Piero Cosimo, Rossi, Rubens, Böcklin, Redon festményei ábrázoltak ~ at. XIV C1

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi