szatüroszok
szatüroszok – ismertebb néven szatírok, a görög regék erdei démonai, Dionüszosz elmaradhatatlan kísérői. Származásuk bizonytalan, talán Hermész, talán Szilénosz fiai voltak, egyes név szerint ismert ~ ok, pl. Marszüasz, egyéb eredettel bírtak. Ez a szilaj, bort kedvelő, nimfákat s halandó nőket hajkurászó népség szerette a sípot, a zajos zenét és táncot; az emberekkel általában barátságosak voltak, de néha elhajtották a pásztorok nyájait, és szívesen riogatták a halandókat. Kezdetben kecske alsótestével és szarvakkal ábrázolták őket; későbbi szobraikon emberi alakjuk volt, csak a szarv és farok utalt eredetükre. Alakjuk idővel egybeolvadt a Szilénosz megsokszorozódásából lett szilénoszokkal, illetve magát Szilénoszt is megvénült szatírnak képzelték. A rómaiak faunusoknak, faunoknak nevezték őket. – A tragédia fénykorában a komoly művek között közjáték gyanánt komikus, rövid szatírjátékot adtak elő, amelyben a kart ~ alkották; e műfajból csak Eurüpidész Küklópsza maradt fenn teljes szövegével. – Több szép szatírszobrot ismerünk az ókorból, egyikük kecses tánc, másikuk pihenés, a harmadik alvás közben, a negyedik a gyermek Dionüszosszal mutatja modelljét. Ókori vázaképeken a ~at mindig ott találjuk Dionüszosz alakja körül, éppúgy, mint az újkori festményeken. Kedvelt téma volt ezenkívül a nimfákat űző, meglepő vagy ölelgető szatír (Veronese, Rubens, Van Dyck, Poussin), valamint szatír parasztcsaláddal vacsorázva (Jordaens több képe, Steen, Ricci). Mallarmé Egy faun délutánja c. verse nyomán írta Debussy azonos című, népszerű szimfonikus költeményét. 
III B3
)
III B3
