Heródes Antipasz

Full text search

Heródes Antipasz – a „Nagy” Heródes1 fia ötödik feleségétől, Malthakétól, Galilea és Perea negyedes fejedelme Kr.e. 4–Kr.u.39; az evangéliumok csak Heródes néven említik. Féltestvérétől, aki ugyancsak Heródes nevet viselt, elcsábította (valójában megegyezés alapján „átvette”) annak feleségét, Heródiást (aki egy másik féltestvérének volt a lánya), és saját feleségét, egy Aretas nevű arab fejedelem lányát eltaszítva, őt vette el. Keresztelő János nyilvánosan megrótta e tettéért, amely általános botránkozás tárgya lett a hithű zsidók között. ~ ekkor börtönbe vettette, de Heródiás annyira meggyűlölte a prófétát, hogy férjét rávette, ölesse meg (lásd Salome1). Mikor Jézust letartóztatták, Pilátus kérésére ~ is kihallgatta, de Jézus nem felelt kérdéseire; Lk szerint ez alkalommal ~ és a helytartó, jóllehet addig haragban voltak, barátok lettek. Utóbb ~ elvesztette Róma kegyét, és életét galliai száműzetésben fejezte be. - Josephus Flavius A zsidók története c. művében szintén beszámol János haláláról, s megjegyzi, hogy ~ mintegy preventív céllal ölette meg, félve, hogy a követői majd lázadást támasztanak; a zsidók jó része Isten büntetésének tekintette ezután, hogy ~ egy háborúban, amelyet eltaszított feleségének apja indított ellene, serege nagy részét elvesztette. Jacobus de Voragine Legenda Aurea c. középkori gyűjteményében úgy állítja be a dolgot, hogy ~ a feleségével és a lányával előre megállapodott Keresztelő János kivégzésében. Wilde Salome c. drámájában ~ kéjsóvár, puhány kényúr, emészti a tehetetlen vágy szép mostohalányáért. Szeretné megkímélni a prófétát, de felesége és mostohalánya akarata előtt fejet hajt, ám amikor látja, hogy a kivégzés Salome perverz kéjét szolgálta, katonáival agyonvereti őt. – ~ többnyire jelen van a Keresztelő János kivégzését ábrázoló képeken (Memling, Luini, Gustave Moreau); Duccio egy freskóján látjuk, amint az eléje vezetett Jézust próbálja kihallgatni. – Zenei portréja Massenet Heródiás és Richard Strauss Salome c. operáiban rajzolódik ki. [IV. B3]

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages