Isten fiai
Isten fiai – égi lények, akik a Ter 6,1–4 szerint a megsokasodott emberiség leányait megkívánták, és óriásokat nemzettek velük. Az ennek nyomán elharapózott gonoszság miatt küldte Isten a pusztító özönvizet a földre (lásd Noé). – Az ~ kilétén sokat vitáztak a zsidó és keresztény írásmagyarázók. Leginkább angyalokra vonatkoztatták a megnevezést, főleg a bukott angyalokra, de mindkét felfogás sok nehézséget támaszt. Legvalószínűbben szövegzárvánnyal van dolgunk, egy olyan mítosz töredékével, amely a korábbi többistenhit elemeit őrzi; ebben Él istennek és a zsidók közt a Kr.e. VI. századig tisztelt Aséra istennőnek a gyermekei természetes módon szerepelhettek. Az ókori midrásirodalom szerint Azaziel és Semhazáj angyalok jöttek először a földre Isten engedelmével, hogy az emberek viselkedéséről jelentést tegyenek, de elcsábultak és a földi asszonyokkal két óriást nemzettek, akik aztán feneketlen falánkságukkal az emberek minden jószágát felzabálták. Példájukat más angyalok is követték, bemocskolták magukat a nők testével és húsevéssel, sőt emberevésre is vetemedtek. A Hénok könyve c. apokrif irat szerint vezérük Szemjasza volt, s hétszáz angyal tett esküt a Hermon hegyén, hogy földi nők testét veszik birtokba; szeretőikkel háromezer láb magas óriásokat nemzettek. A bizarr bibliai epizódot dolgozta fel Byron misztériumjátéknak nevezett drámai költeményében, az Ég és földben (lásd Azaziel)
