Jeremiás
Jeremiás – héberül Jirmejáhu ('Jahve felmagasztal'), a négy „nagy” próféta egyike (2Kir, Jer, 2Krón). Tékoai papi családból származott, és Jósiás, Jójákim és Szedékiás1 júdai királyok idején fejtette ki működését. (A 2Krón szerint gyászéneket szerzett Jósiás halálára.) Korholta az idegen kultuszokat, de legfőképp a két utolsó király és az udvari körök kalandorpolitikáját, amely – egyiptomi bujtogatásra - az erős Babilontól való függés lerázását célozta. Szavait a próféta jelképes cselekedetekkel is nyomatékosította (lásd Hananiás1). Kemény kiállásáért előbb bujkálásra kényszerült (lásd Báruk), majd fogságot szenvedett, és élete is veszélybe került (lásd Ebed-Melek). Jeruzsálem kétszeri feldúlása (Kr.e. 598, majd 587) és a nép színe-javának fogságba hurcolása szomorúan igazolta ~ komor jövendöléseit. A város eleste után Nabukodonozor megengedte a prófétának, hogy Júdában maradjon, de Gedaliás megölése miatt menekülő honfitársainak egy csoportja ~t erőszakkal magával vitte Egyiptomba; bizonyosan ott érte a halál késő öregségében. – A hagyomány ~ nevéhez kapcsolja a lerombolt Jeruzsálem vesztét sirató költeményt (Jeremiás siralmai), de ez valószínűleg a babiloni fogság idején keletkezett. Hitelesen tartalmazza ~ jövendöléseit a nevét viselő terjedelmes prófétai könyv; ennek elbeszélő részei talán a hű tanítványtól, Báruktól erednek. Már e könyvből is felsejlik ~ drámai ellentétektől szaggatott, monumentális alakja, aki hősiesen vállalja az elhivatottság örömtelen magányát, az örökös kudarcokra kárhoztatott prófétasorsot. Ezt a figurát rajzolta meg modern eszközökkel és egész tragikus fenségében Werfel Halljátok az igét c. regénye. – Középkori szobrokon, domborműveken ~ ismertetőjegye az összetört iga. Az újkorban a ciszternába vetett prófétát Rosa és Roda képe ábrázolja; gyakoribb téma a lerombolt város fölött gyászoló, magába roskadt öregember képe (Michelangelo freskója a Sixtus-kápolnában, valamint Brayn, Rembrandt festménye).
