Pál
Pál – (ApCsel) a kereszténység legnagyobb hatású és sikerű hittérítője, „a népek apostola”, a hagyomány szerint a neve alatt fenmmaradt 14 levélnek (valószínűbben ezek közül 8-10-nek) a szerzője. A kis-ázsiai Tarsusban (Tarszosz) született benjáminita farizeusi zsidó családban, a Saul nevet kapta, és valószínűleg jómódú apjától római polgárjogot örökölt. (A ~ nevet csak első térítőútjától fogva használta, és valószínűleg az ekkor, Cipruson elsőként megtérített római helytartó, Sergius Paulus tiszteletére vette fel.) Jeruzsálemben, „Gamáliel lábainál” tanulta a törvényt, de a sátorkészítés mesterségét is elsajátította. A tiszta júdaizmus fanatikus híveként eleinte ádáz ellensége volt Jézus tanítványainak, jelen volt István megkövezésénél, és vakbuzgóságával sok keresztényt juttatott fogságra, sőt saját bevallása szerint halálra is. Jeruzsálemből a főtanács jóváhagyásával indult Damaszkuszba, hogy az oda menekült keresztényeket visszahurcolja. Az úton tündöklő látomásként megjelent előtte Jézus, és elhívta őt; ~ vakon Damaszkuszba vezettette magát, ott megkeresztelkedett, és visszanyerte látását. Ettől fogva a legbuzgóbb térítő lett, főleg a pogányok (nem zsidók) között, akik számára, a konzervatívabb felfogású apostolokkal szembeszállva, megtérésük esetére ő harcolta ki a mentességet a mózesi törvények betartása alól. Három hosszú térítőútján Kis-Ázsiában és görög földön igen sok hívet szerzett Krisztusnak, és számos egyházközséget alapított; ezek többségét ismételten meglátogatta, távolléte idején pedig atyai gondoskodást tükröző levelekben igazította el őket hitbéli, erkölcsi és személyes gondjaik közt. Többször szenvedett börtönt, vesszőzést, megkövezést, hajótörést, hosszas fogságot. A jeruzsálemi főtanács vádjaival a caesareai római helytartó, Felix elé került, aki ítélet nélkül fogságra vettette, majd két év múlva ennek utóda, Festus, az apostol fellebbezése nyomán, hajón Rómába küldte őt katonai kísérettel a császári törvényszék elé, ahová kalandos utazás végén meg is érkezett (Kr.u. 60). A továbbiakról nincsen kétségtelenül megbízható bibliai adat. A hagyomány szerint, amely a ma már igen vitatott hitelű ún. pasztorális levelekre (1Tim, 2Tim, Tit) támaszkodik, ~ kétéves, könnyű fogság után felmentő ítélettel szabadult, ezután járt még Hispániában, Krétán és Kis-Ázsiában, majd visszatért Rómába. Itt a Néró-féle keresztényüldözés idején, 64 és 67 között, Péterrel egy időben vértanúhalált halt: mint római polgárt karddal végezték ki. Levágott feje hármat szökkent, s ahol földet ért, három forrás fakadt. – Az egy Jézusét leszámítva, az egész Bibliában ~ alakja a legmegragadóbb, és nem csak gazdag, sokszínű személyisége miatt, hanem főképp azért, mert ez a személyiség saját, hiteles írásaiból bomlik ki, mégpedig nem az utókorra kacsintó holmi emlékiratok, hanem a pillanattól ihletett, spontán levelek nyomán. Az érett ~nak egész életét felemésztő szenvedélye a Jézus ügye iránti szerelmes odaadás; ennek lávatüze mellett minden emberi érzelem gyertyalánggá halványult benne. De azért képes szeretni, gyengédséget is adni; szüntelen figyelmes gondoskodása emberek ezreire terjed ki. Néha szigorú, sőt kíméletlen, máskor gyengéd és megértő; ha kell, hízeleg, ha kell, az értelem fegyvereit villogtatja, hol haragosan parancsol, hol könyörög, buzdít és vigasztal, sokszor úgy, hogy önnön gyarlóságát és botlásait emlegeti fel. Az érvelése módszeres és lefegyverző, nemcsak a zsidó hittudósok csűrés-csavarását ismeri (és veri vissza hasonlóval), hanem a görög logikában és ékesszólásban is járatos. Munkabírása elképeszt, szellemének száguldó irama ámulatot kelt. Leveleinek olvastán ilyennek látjuk ~t, az embert; az ApCsel korrekt elbeszélése inkább csak az események tartóvázát adja meg hiteles élményeinkhez. (Itt is olvassuk ugyan ~ néhány beszédét, de ezek utólagos és retorikusan kikerekített konstrukciók, még ha tartalmilag hitelesek lehetnek is.) – A róla szóló és a XVI–XIX. sz. között keletkezett elég nagyszámú, de művészileg nem jelentős művek (főleg drámák) középpontjában vagy ~ megtérése, vagy mártírhalála áll (Péterével együtt). Werfel Pál a zsidók között c. drámája, egy tervezett trilógia első része, Jeruzsálemben játszódik. Címszereplője a megtérés után nemcsak a főpapsággal kerül konfliktusba, hanem az apostolokkal és még egykori mesterével, Gamáliellel is; a kontrapunktikus szerkesztésű darab végére ~ megtalálja a maga egyedi útját és ezzel lelke békéjét. – A keresztény művészetben ~t a kora középkortól kopaszodó, hegyes szakállú, középtermetű férfinak ábrázolják (szobrok, miniaturák, mozaikok, freskók); attribútumai a könyv vagy irattekercs (leveleire utalva) és a kard (kivégzésének eszköze). Gyakran áll mellette Péter, a másik apostolfejedelem; Dürer nagyszerű festményén („Négy apostol”) kettejükön kívül János1 és Máté1 látható. Életének epizódjai közül talán megtérését ábrázolták legtöbben az újkori festészetben, pl. Raffaello, id. Holbein, Michelangelo; Caravaggio két változatban is, nagy drámai erővel. Más témák: kosárban eresztik le Damaszkusz faláról, ahol ellenségei az életére törtek (Vos, Rode); börtönben ül Philippiben (Raffaello); Athénben beszédet mond (Bassano, Panini, Picart, Rode), Festus fogságában ül (Rembrandt); Málta szigetén csodálatosan épen marad egy vipera marása után (Elsheimer, Vos); lásd még Barnabás. – Mendelssohn Paulus c. oratóriuma az apostol küzdelmes életének állít emléket.
