Thúry család. (Máskép Kún.)

Full text search

Thúry család. (Máskép Kún.)
Ung megye nemes családa, honnan más megyékbe is elszármazott, s jelenleg Szabolcs és Borsod s több megyében él. Ismert törzse Thúry máskép Kún Gáspár, ki mint már előbb is nemesi rangban álló, de leveleitől az idők akkori viszontagságai által megfosztatott, III. Ferdinánd király által Bécsben 1654. jun. 26-kán kelt czímeres nemes levélben nejével Brényi Katalinnal, és András, János, Gáspár, Bora, Erzse és Zsuzsanna leányaival együtt előbbi nemességében megerősítetett, és ezen czímeres nemes levelet Nagy-Kaposon Ung vármegye gyűlésen 1654. nov. 20-án kíhirdetteté. *
Az eredeti armalis Ung megye levéltárában van.
A család czímere, – mint a nemeslevélben leírva van, és itt a metszvény is ábrázolja – a vért kék udvarában zöld téren nyugvó arany koronából kiemelkedő vörös ruhás magyar vitéz, bal kezét csípőire helyezve, jobb kezével pedig kivont kardot tartva. A paizs fölötti sisak koronájából két kiterjesztett sasszárny között fehér egyszarvú emelkedik ki. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüstvörös.
Az említett I. Gáspártól a családfa következőleg * sarjadzott le:
Családi közlés szerint.
Gáspár 1654. (Brényi Kata); I. András 1654.; János 1651.; Gáspár 1654.; Bora 1654.; Erzse 1654.; Zsuzsi 1654.; II. András 1732. (Péterffy Sára); I. László 1732. Ungban.; Kata 1717. (De Minis Fer.); Anna 1728. (1. Vékey János 2. Haraszthy Ádám); Veronka 1732.; I. József 1762. †; I. Sándor 1762. N.-Váradon. (Zaffiry Magdolna); II. József 1830. Székely «»hatona Krasznában. (ilosvai Borbély Anna); II. László N.-Váradon.; II. József.; Erzse.; I. György Nyiregyházán. Polgáron főjegyző (1. Sovány Zsuzsi † 1835. 2. Haraszthy Erzse); János növ. pap † 1836. Egerben.; Erzse † 1836.; Mihály †; III. László sz. 1840. sajó-őrsi gazdatiszt.; II. Sándor.; Mária Nyírbátor (Molisch Venczel); Georgina (Pintér János Palkonyán); Sarolta.; Etelka.; Erzse.; Piroska.; Veronika.
A törzsnek I. Gáspárnak fiától I. Andrástól unokái II. András és I. László 1732. máj. 14-én Ung megyében a nemesi vizsgálatkor mint kétségtelen nemesek produkálták nemességöket. I. Lászlónak fia
I. Sándor Bihar megyében telepedvén, ott N. Váradon 1762-ben igazolta nemességét, és azután igen fiatal korában meghalt; özvegye machalfalvi Zaffiry Magdolna előbb Turcsányi Imréhez, és ennek is halálával Pászthory Ferenczhez ment nőűl. Két fia közűl II. József atyja halála után székely katonává lett, és miután anyja akkor már Pászthory Ferenczné is elhalt, a katonaságtól bucsút vévén, Kraszna megyében ilosvai Borbély Annát vette nőűl, kivel Szilágy-Somlyóra telepedett. Utóbb azonban Halmiba (Ugocsa megyébe) Zaffiry Antal nagy-bátyjához költözött, később azonban ismét innen is elköltözve, halt el nejével együtt. Gyermekei közűl megmaradt:
György ifjabb korában Szabolcsban Sz. Mihályon gróf Dessewffy József gazdatisztje, utóbb Nyiregyházára telepedett. 1842-ben Abauj vármegye táblabirája lett. Jelenleg Polgár m. város főjegyzője és Szabolcs várm. tiszt. esküdtje. Kétszer nősűlt, első neje tót-turgonyi Sovány Zsuzsanna 1835-ben elhalván, másodszor nőűl vette mokcsai Haraszthy Györgynek Incsich Horváth Krisztinától született leányát, ez által a régi Haraszthy, és ezzel sógorosodott nevezetes és tekintélyes családokkal jött családfai összeköttetésbe, és e nejétől nemzett gyermekei nevezetes ősi zálogjogokba léptek, melyek érvényesítése, és illetőleg a zálogbirtokok kiváltása irant neje részéről pereit, nevezetesen Búzafalva fele része úgy Szilvásújfalva iránt buzgóan, és kecsegtető reménynyel folytatta mind addig, míg az ősiségi törvények a család reményeit meg nem semmisíték. Kilencz gyermeke közűl két fia van: III. László, Borsod megyében Sajó-Őrsön gazdatiszt és II. Sándor.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages