Az ülés napirendjének elfogadása

Full text search

Az ülés napirendjének elfogadása
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a rendkívüli ülés napirendjének megállapítása. A kormány rendkívüli ülés összehívását kezdeményező javaslatában felsorolt előterjesztésekre figyelemmel ülést vezető elnöki jogkörömben tettem javaslatot az ülés napirendjére.
Emlékeztetem önöket, hogy az Országgyűlés tegnap döntött arról, hogy az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosítását kezdeményező T/2337. számú törvényjavaslat zárószavazására házszabálytól eltéréssel a mai ülésen kerüljön sor. E döntés alapján ez a határozathozatal is a napirendi javaslatom részét képezi.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja indítványozta, hogy az említett zárószavazásra ezen az ülésen ne kerüljön sor. (Taps a Jobbik mögött helyet foglaló függetlenek soraiból.) Először erről, valamint a napirendi javaslat további módosítására tett indítványról határozunk, és ezt követően döntünk a napirendi ajánlásomról.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést (Lukács Zoltán a Jobbik mögött helyet foglaló függetlenekhez: Feri bejött már dolgozni? Idén még nem láttam!), elfogadja-e a Fidesz kezdeményezését, amely arra irányul, hogy a T/2337. számú törvényjavaslat zárószavazása ne szerepeljen mai ülésünk napirendjén. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi napon az egyes törvényeknek a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló T/2373. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő megtárgyalásáról döntöttünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az összevont vitára és határozathozatalára a napirend elfogadását követően első napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a mai napon a határozathozatalokra legkorábban 11 óra 30 perckor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslat további részéről határozunk. Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e a mai ülés napirendjét. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásával folytatjuk munkánkat.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi