énekes koldus

Full text search

énekes koldus: hivatásos énekesek kéregetésből élő típusa; általában bánatos hangulatú énekek hatásos előadásával indítja könyörületre hallgatóit. A középkori énekmondók és koldusdiákok típusrokonai. Oláh Miklós Hungáriája (1531) említi őket először: az Arad megyei Simánd község lakói koldulással és énekléssel tartották fenn magukat. Az énekes koldusok testi fogyatékos, társadalmilag deklasszált emberek voltak. Hétköznapokon meghatározott, de elég tágas körzetben házaltak, többnyire kísérő is volt velük, esetleg kordén tették meg a nagyobb távolságokat. Ünnepi alkalmakkor (mise, egyházi ünnepek, búcsú, vásár stb.) a sokadalmakat keresték. Házakhoz is eljártak pl. névnapot, karácsonyt, újévet stb. köszönteni, de a nyilvánosságot jobban szerették. Némelyikből templomi vagy búcsús előénekes, ritkábban vándor históriás vagy ismert nótafa lett. A többség megmaradt a hagyományőrzés szintjén, olykor meglepően régi énekeket tartottak fenn. Többféle igénynek is igyekeztek megfelelni, ezért énekkincsük összetett, vegyes, a koldusének fogalma több értelmű. Az előadáshoz zenekíséret is járulhatott. A koldusének különféle paródiái elsősorban az énekes koldusokat veszik célba. ( hadirokkantvers) – Irod. Sztripszky Hiador: Igricek, énekes koldusok (Ethn., 1908); Takács Lajos: Históriások, históriák (Bp., 1958).
Katona Imre

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages