Ragaszkodás az Árpádokhoz
Ragaszkodás az Árpádokhoz
Ez az érzület, ez a ragaszkodás soha sem nyilvánúlt szenvedélyesebben, szivósabbúl mint az utolsó Árpádházi fisarjadék, a velencés Endre trónra jutása körűl s uralkodása folyamán. Bárha ő maga trónrajutása után »ősei házától s a királyi tróntól mintegy idegenül huzamosan visszavetettnek« nevezi magát, mégis az a szegény mauvais sujet IV. László király – vagy talán inkább tragikusan kellene felfognunk végzetét? – már uralkodása elején Szlavónia hercegévé nevezve, visszafogadta őt a királyi házba s a korona várományosául ismerte el. Az ország rendjei meg törvénybe iktatták, hogy »mint a királyi törzsből származottat, az ország természetszerű (t. i. születés szerinti) urául tisztelik őt«. S az országos okleveli nyilatkozatokban folyton hangsúlyozzák, hogy ő »természetes urunk«, »a birodalom drága kincse«.
S a magyar népben még évszázadokig rezgett ez a húr, élt a tudat, hogy az Árpádház több volt egy uralkodó családnál. Klenódiuma, jelvénye volt annak a nemzeti egységnek s öntudatnak, melyek nélkül nem támadhat nemzeti irodalom. De ha ezek megalakúltak, megszilárdúltak: akkor, bárha századokkal késve is, de biztosan támadni fog amaz.
