ÖREGKORA ÉS HALÁLA
ÖREGKORA ÉS HALÁLA
Az előzőekben több ízben hivatkoztunk arra, hogy Ilosvay sokféle tisztséget haláláig látott el, és a kémiai ismeretterjesztésben szinte élete utolsó napjáig kivette a részét.
Kortársai csodálták, hogy matuzsálemi kora ellenére „rabszolgasághoz hasonló” életmódot folytatott. A közösség ügyének „maradéktalanul odaadta egyéniségét, feláldozta igényeit, háttérbe szorította személyi életét” – ahogyan ezt Zimmermann Ágoston gyászbeszédében megfogalmazta.
A teste erőtlenebb volt azonban a szelleménél. Régi, még a müncheni tanulmányi útjára visszavezethető gyomorbaja gyakran elővette.
Élete vége felé gyakran szenvedett álmatlanságban, és éjjelente sokszor a karosszékben ülve fogta saját pulzusát, és szinte várta a végső megváltást, hogy a lélegzési nehézségeitől megszabadítsa.
Ilyen körülmények között is úgyszólván utolsó óráiban is tárgyalt, értekezleteken elnökölt és lankadatlan szorgalommal végezte közérdekű munkásságát – írja Zemplén.
1936. szeptember 30-án virradóra, egy hónappal azelőtt, hogy 85. születésnapját megérte volna, utolsót dobbant a mindig másokért dobogó szíve.
Minden újság megemlékezett a szomorú eseményről, de a belpolitikai élet megrázóbb eseményei (Pl. „Korlátozták a gyülekezési jogot”) elhomályosították az általában igen szép hangú elparentálásokat.
Temetésén jelen volt nagy számban az akkori Magyarország kulturális vezető gárdája. A búcsúbeszédek sorát Szabó Gusztáv műegyetemi rektor nyitotta meg, majd a Tudományos Akadémia nevében Mauritz Béla, a műegyetem vegyészmérnöki osztályának és a volt növendékek nevében Zemplén Géza, a Természettudományi Társulat, a Magyar Földrajzi Társulat nevében Zimmermann Ágoston, a Mérnöki Kamara képviseletében Schilling Zoltán, a vegyészeti gyárosok nevében Keleti Kornél vett meghatott hangon búcsút attól az embertől, aki ezekért a közösségekért, az egész magyar hazaért olyan sokat, nehezen felülmúlhatóan sokat tett.
