Mesterség és művészet
Mesterség és művészet
Bár általános hanyatlás tapasztalható a kiadott könyvek tipográfiai színvonalában, annál jobban kiemelkedik a 17. század három nagy nyomdász-egyénisége, a Pozsonyban dolgozó Némethi Jakab jezsuita, a váradi Szenci Kertész Ábrahám, a Váradi Biblia (1661) nyomdásza és a korábban Amsterdamban híressé vált kolozsvári nyomdász Tótfalusi Kis Miklós. A század folyamán Európa-szerte általánosan használt betűtípus a barokk betű (szemben a 16. század reneszánsz antikvájával), amelyet a századforduló utolsó évtizedében, részben Tótfalusi Kis Miklós munkássága nyomán az ú. n. átmeneti vagy hollandi betű váltott fel. További változást a betűművészet terén a 18. század második felében a klasszicista betű megjelenése hozott.
A törökök kiűzésével lassan eltűntek a magyarországi nyomdászat fehér foltjai, amennyiben az ország középső részén új nyomdák alakultak. A meglévő protestáns nyomdák helyzete egyre nehezebb lett, új nyomda nem is létesülhetett. A 18. század hetvenes éveiben viszont már minden egyes katolikus püspöki székhelyen nyomda működött.
Míg a 18. század első felében inkább Nyugat-Magyarországra, a hetvenes években egyre inkább Pestre és Budára tevődött át a gazdasági és kulturális élet súlypontja (az egyetem Budára költözését követően), így a nyomdák és kiadók is itt létesültek legnagyobb számban. A 18. században a 17. századhoz képest ismét ötszörösére növekedett a kiadott könyvek száma (kb. 27000 mű), és példányszámukban a korábbi néhány százhoz képest nem számított ritkaságnak a több ezres sem. Nyelvi szempontból a latin nyelv visszaszorulása, a magyar és német előtérbe kerülése jellemző, arányaiban legtöbb a tankönyv; a magyar nyelvű szépirodalom kiadásai mellett jelentős számú a német ajkú városi polgárság számára készült munka.
Az elmúlt századok megkötöttségei, privilégiumai után mindinkább érvényesül a szabad ipargyakorlás. Ugyanakkor, míg korábban a nyomdatulajdonos főúr, fejedelem vagy város támogatásán múlott valamely kiadvány megjelentetése, a 18. század folyamán általános gyakorlattá vált a részben a Helytartótanács, részben a katolikus püspökök által végzett előzetes cenzúrázás.
