A kódexek nyelvi sajátságai | Magyar irodalomtörténet

A kódexek nyelvi sajátságai

A Kriza-kódex kolofonja.*
(Az író: Garay Pál, dömés szerzetes, jegyzete 1532.)

Hangtani jellemük egészben véve már megegyezik a mai nyelvvel; vagyis más szóval: a magyar kiejtés e négyszáz év óta nagyon keveset változott. A mi eltérést találunk az egyes kódexekben, az többnyire csak nyelvjárási sajátság, mely az illető kódex vidékén ma is megvan. Abban a korban, a könyvnyomtatás elterjedése előtt, természetesen nem volt még megállapodott irodalmi köznyelv, hanem mindenki a maga vidéke nyelvét alkalmazta. S ez a körülmény nyelvészeti tekintetben nagyon növeli a kódexek becsét, mert híven föltüntetik a mai nyelvjárások négyszáz év előtti állapotát.

Egyes képzők és ragok kódexbeli hangalakja eltér a maitól, amennyiben akkor nagy részük nyiltabban hangzott mint ma. Így pl. a mai -úl ül képző még jobbára -ól, ől (fordól, repől stb.), a mai -t még -ojt ëjt öjt (fordojt v. fordejt, dücsövöjt stb.), a mai -unk ünk és -juk jük még -onk enk önk és -jok jëk jök (házonk, kertenk, ökrönk, adonk keresënk győztönk – adjok keressëk győztök) stb. érdekesek a honnan kérdésre felelő névragok. Ezek közül a ból ből és -ról ről a kódexekben is többnyire a mai irodalmi alakot mutatják, ámbár az utóbbi ingadozik s gyakran -rúl rül-nek van írva; de a mai -tól től helyett ugyanazon kódexek, melyek -ból, ből-t alkalmaznak, rendszerint következetesen -túl tűl-t írnak. Azóta a rokon mondattani érték miatt minden nyelvjárásban egyforma lett e három ragnak vége: mind a hármat ó ő-vel, vagy ú ű-vel ejtik (az utóbbi, a búl bűl-féle ejtés már sokkal jobban el van terjedve).

A mi a magánhangzóknak illeszkedését illeti, nem sok eltérést látunk. De a -szer rag még a legtöbb kódexben állandóan megtartja magas hangját: hányszor, másadszer, utólszeren.

Nevezetes a nélkül névutónak eredeti alakja, mely szerint e névutó tulajdonkép két részből áll: egyik -nál nél rag, a másik a kül, kült vagy külön határozó szó. Igen gyakran találkozunk kódexeinkben ilyen kifejezésekkel: alvásnál kül (alvás nélkül), atyátoknál kil; mind igénél, mind beszédnél kil; ő gyalázásoknál, ítéleteknél és kárhozatjoknál kül; tőrnél-külön, nyomdoknál-külön, királynál-kült stb. – A szótők közül az úgynevezett hangzóvesztők, minők lakodalom (lakodalm-unk), érdemel (érdeml-i), a régibb kódexekben nagyrészt magánhangzó nélkül maradnak az egész ragozásban, pl. lakodalm, lakodalmnak, érdeml, országlván dstb.

Kinizsiné Magyar Benigna imádságos könyvének kolofonja.*
(Az író: F. [rater] M. jegyzete 1513.)
(Szövegolvasással.)

HASONMÁS KINIZSINÉ MAGYAR BENIGNA IMÁDSÁGOS KÖNYVÉNEK CÍMLAPJÁRÓL. (1494 KÖRÜL.)
(Eredetije a gróf Festetics-féle keszthelyi könyvtárban)

Kinizsiné imádságos könyve.
(Festetics kódex.)

Iewethek
erewlyewnk
Istennek
wygady
onk my
ydwessee
ges wronk
nak: Elewl wegyewk ew or-
czayath haala adaasban ees
solthary dycherethbeen wy-
gadyonk neky: Bodoghsagos zyz
marianak thyzthessegebeen. Vygassagos
dycheretheth mondyonk wrnak. Merth
nagy wr aaz ysten: ees nagy
kyral mynden ysteneknek

Az igeragozásban sok kódex még sértetlenül mutatja az szj, zj, sj hangcsoportokat: vadászja, mosja, emlékezjél (ugyanazokban a mai hozzám, hosszú, asszú is így vannak még: hozjám, hoszjú, aszjú). – Föltünő a jt-végű igék (s köztük a mai -ít-képzősek) fölszólító módja, mert sok kódexben h a jellemző hangja: gyüh gyűjts, nyóhad nyujtsad, ehed ejtsed: szabadoch, szabadech vagy szabadon, szabadeh, zabadih, annyi mint szabadíts, meréhe merítse, bővőhük bővítsük stb. Ezekből fejlődtek az ilyen palóc alakok: szabadíj, fordíja, takaríjjon, fordídd stb. – Az összetett igealakok közül legsajátságosabbak azok, melyekben a régibb kódexek mind a két részt személyragozzák: fizetem valék, tudom valék = fizetem vala, tudom vala.

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me