145. BARTET ASSZONY
145. BARTET ASSZONY
És mégis dekorálták Bartet asszonyt, ki színésznő a párizsi Comédie-ban. Nehezen ment, és nem csoda: Sarah Bernhardt rosszul teszi, ha kesereg. Legyen csak chevalier de la Légion d’honneur Bartet asszony. Ő tudja csak, mit adott érte megalázkodásban.
Ezt így bajos megérteni. A szerelmi játékszer rangjáról emelintik már Párizsban is a nőt, de egyszerre még olyan csekély dolgot sem lehetett megcsinálni, mint annak idején a nagy forradalom volt. Mert ez nagyobb forradalom. Prévost legyen a megmondója.
Négy leány táncol ott künn Ősbudában. Össze vissza kánkánozhatták már a nem nagy Európát. Nem fiatalok, nem Szép Helénák. És nézzék meg, hogy mosolyognak, unottan is mennyi rejtett muzsikát zengedeztet a vérük, s mennyi illúzióját adják az övékénél tökéletesebb női testnek. Minden francia nő, kinek a tetszetés életcélja, mosolyában őrzi az egész francia kultúrhistóriát. Képzeljék el, ezeknek az ősanyjaihoz epedő, szerelmes trubadúrok énekeltek. A nőt egészen nőnek csak a francia férfihad nevelte. Most már annyira nő a francia nő, hogy az intellektus legmagasabb csúcsán is nehezen tud más is lenni. Ez a régi nő. A ma is uralkodó. Az új még alig jelentkezik a francia ég alatt, hol még a vagyongyűjtés lázát is a tökéletes szerelmi lénnyé kiművelt nő érteti meg. Ennek a nőtípusnak pedig legmagasabb képviselője a színésznő. A színésznő, akiben még akkor is bajosan látják meg a színészt, ha olyan kétségtelenül színész, mint Bartet asszony. A férfi színészt már régen komolyabban veszik Párizsban, mint a színész általában megérdemli. A színésznő nem ért el ide. Ő a női finomságok áhitott tulajdonosa, és ha nem az, miként Sarah Bernhardt nem volt az, még kivételt is bajosan tesznek érte.
Mert becsületrend egy színésznőnek: ez kivétel. Tanítónő megkapja könnyen s minden előfutárja az új Évának, akinek nem lesz legfőbb erénye és kötelessége tetszeni. Az ötvenegy éves Bartet asszonyban a régi szépséget tüntetik ki s nem a művészetet.
Hogy Sarah Bernhardt miatt féltek egy kicsit Bartet asszony dekorálásától, ez az idők jele. Jön a nagy forradalomnál is nagyobb forradalom. Nemsokára talán már kap becsületrendet olyan francia színésznő is, ki nőnek nem volt elsőrendű.
A Bartet asszony piros szalagját egyelőre még csak a galantéria adta. A francia férfiak galantériája, kik jaj be nehezen fogják megszokni, hogy az asszony is ember.
Ez idő szerint még valami szédületesen kiváló, sohasem volt, tökéletes parisienne-t köztársasági elnöknek is megtennének a francia férfiak, s aztán nem engednék kormányozni, de udvarolnának neki.
Budapesti Napló 1905. július 30.
Lellei.
