146. MARGITSZIGET ÉS BÁRTFA
146. MARGITSZIGET ÉS BÁRTFA
Voltak önök mostanában Bártfán? Milyen most ott a tenger? A rózsa-erdőket nem aszalta le a nyár? Hány millió forintba is került új berendezése a nagyszerű helynek? A nagyhercegek közül ki van még ott? Tudnak valami friss pletykát a Bártfán üdülő amerikai pénzkirályokról? Liane de Pougynak akad még Bártfán egy-egy gazdag mexikói bolondja? A japán kolónia érintkezik az orosszal? Melba asszony mikor ad hangversenyt?
Mi az? Ejnye be gyanúsan néznek reám? Csak nem bolondokat kérdeztem talán? Be kell önöknek vallanom, hogy én még sohasem voltam Bártfán. Én csak annyit tudok, hogy Bártfán játszanak. Legalább ez íratik némely újságokban. Bártfán játéktermek vannak. Bártfán lehet sokat veszteni. Bártfán lehet sokat nyerni. És még egyet tudok. Földi paradicsomnak, minden tudással, ízléssel fölcifrázottnak kell lennie annak a helynek, hol játékbankot mernek állítani. Legalább is olyannak kell lennie, mint Monte-Carlónak. Szépségével, varázsával, nagyszerű szibariszi kényelmével egész világ gazdagjait ingerleni kell tudnia. Mondják önök: hát nem ilyen Bártfa? Hát én akkor nem értem. Mint ahogy kezdek ebben az országban semmit meg nem érteni. Ez már nem is Potemkin-ország. Itt a legtetején kezdenek mindent. Itt tótágast alkotnak az emberek. Csakugyan nem enyhíti még annyi adott és vett nagyszerűséggel a förtelmet Bártfa, mint Monte-Carlo?
Egy pár ördögétől viszont a modern szenvedélyekből táplálkozó kultúrának, úgy hallottam, hogy két helye van a világnak, ahol érdemes volna tüneményes, tündéri bűnbarlangot vájni. Korfu és Szent Margit-szigete. Akármelyik tönkretenné Monte-Carlót. Elcsődítené magához a világ pénzeseit és kalandorait. De különösen a Margitsziget. Egy pillanatig sem mernék gyönge lenni: bűnös ábrándra kapatni bárkit is. Helyes: mi morálisok maradunk. De azt szabad konstatálni, hogy a Margitszigetnek több joga van az immoralitáshoz, mint Bártfának? Bártfán különben is szegény honfitársaink, kollegák a koldusságban többnyire, veszthetik el pénzecskéiket. De ha netán a Margitsziget Monte-Carlo lenne, termeiben nyilván csak idegeneknek volna szabad játszani. És a Margitsziget nyilván és igazán tündérsziget volna akkor. És volna ám ránkférő idegenjárás. De nem csábítunk. Bölcs és helyes, hogy szegények legyünk, de becsületesek. Ám kérdem: Szcülla-e vagy Kharübdisz? Igaz, hogy akkor úgy beszélnénk Szent Margit-szigetéről, mint Monte-Carlóról. De ezen mindig lehetne segíteni. És ma? Önöket megfogja Nyugaton egy úri idegenismerősük, s így szól:
– Hallom, hogy Budapestnek a Margitsziget a gyöngye. Mondják el kérem, mi mindent lehet ott kapni?
És önök, mint erkölcsös emberek, becsületesen válaszolnak:
– Tífuszt…
Oh Margitsziget, óh Bártfa…
Budapesti Napló 1905. augusztus 1.
A. E.
